Több mint hatvan munkás halt meg egy illegális aranybányában
Több mint hatvan munkás vesztette életét abban a bányaomlásban, amely egy dárfúri illegális aranybányában történt, Szudán nyugati részén - közölte csütörtökön egy helyi vezető.
"Az omlás halálos áldozatainak száma 60 fölé emelkedett" - jelentette be Harún al-Hasszán polgármester Dzsebel-Amirban, amely az észak-dárfúri tartományi székhelytől, el-Fásertől több mint 200 kilométerre északnyugatra található.
A polgármester nem tudta megmondani az áldozatok pontos számát, mivel senki sem tartotta nyilván a 40 méter mély járatokba leereszkedő aranybányászokat. A biztonsági erők egyik helyi vezetője ugyanakkor több mint 90 halottról beszélt.
A hétfőn bekövetkezett első omlás után három nappal a mentésben részvevők még mindig azon dolgoznak, hogy elérjék a bennrekedt áldozatokat, gépeket azonban nem tudnak bevetni a további omlásveszély miatt.
A közeli al-Sziraif város egyik lakosa elmondta, hogy felkereste a szerencsétlenség színhelyét. "A probléma az, hogy ezek a kicsi vájatok annyira közel vannak egymáshoz, hogy az egyikben bekövetkező omlás óhatatlanul érinti a szomszédos vájatokat is. Ez történt ebben az esetben is, keddre az összes szomszédos bányajárat beomlott" - mondta.
A szudáni kormány szerint az elmúlt években, az olajban gazdag Dél-Szudán 2011-es elszakadása óta félmillióan csatlakoztak az országszerte kitört aranylázhoz, amely tavaly becslések szerint 2,5 milliárd dolláros exportbevételt hozott a hatalmas kelet-afrikai országnak.
Az aranybányászat a lelőhelyekért folyó fegyveres harcok miatt is veszélyes ebben a nyugat-dárfúri térségben. Idén februárban 53-an, januárban mintegy százan haltak meg, amikor az aranybányák birtoklása miatt összecsapások robbantak ki két helyi törzs között. Szudánnak ebben a sivatagos részében amúgy is felborult a jogrend 2003 óta, amikor többnyire nem arab lázadók fegyveres harcba kezdtek a kormány ellen.