2013. április. 30. 07:32 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 30. 11:51 Világ

Hans-Gert Pöttering: az EU nem alkalmazhat kettős mércét

A németországi sajtóban és egyes politikusok által megfogalmazott bírálatok ellenére rendkívül stabilnak, partnerinak és barátinak nevezte a magyar-német kapcsolatokat az Európai Parlament volt néppárti elnöke, a német Kereszténydemokrata Unióhoz (CDU) közel álló Konrad Adenauer Alapítvány vezetője hétfőn Budapesten. Hans-Gert Pöttering szerint az Európai Unió nem alkalmazhat kettős mércét.

A német konzervatív politikus az Andrássy Gyula német nyelvű egyetemen magyar újságírókkal beszélgetett, majd meghívott vendégek előtt Az európai perspektíva Értékek, politika és gazdaság címmel tartott előadást. Az MTI kérdésére válaszolva Hans-Gert Pöttering felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió értékközösség, és ha egy családon belül kérdések merülnek fel, azokat meg kell beszélni.

Mind a sajtóbeszélgetésen, mind az előadásában határozottan elutasította, hogy az Európai Unión belül bármelyik országgal szemben – legyen nagy vagy kis ország – kettős mércét alkalmazzanak. Ennek betartatása az Európai Bizottság elnökének, José Manuel Barrosónak a feladata – jelentette ki, hozzáfűzve, Barroso ügyel arra, hogy Brüsszel ne alkalmazzon kettős mércét.

A sajtóbeszélgetésen egy kérdésre válaszolva Pöttering elmondta, hogy jelen volt a Magyarországgal foglalkozó legutóbbi európai parlamenti vitán, továbbá azon a vitát megelőző európai néppárti (EPP) frakcióülésen, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatta kollégáit. Úgy értékelte, hogy a parlamenti vita intenzív volt, a frakciók eltérő véleményeket fogalmaztak meg. A vitát természetesnek nevezte.

Hangsúlyozta, hogy az EU jogközösség is, és a jogokat mindenkinek be kell tartania, nagy és kis államoknak egyaránt. Az Európai Bizottság, az egyes biztosok feladata az is, hogy megvizsgálják: betartja-e az adott ország az uniós jogot. Szavai szerint az alapjogi biztos, a néppárti Viviane Reding is ezt teszi. Ha az uniós jogoktól eltérnek egyes országok, akkor eljárás indulhat ellenük, és ha véleményeltérés van, akkor az Európai Bírósághoz lehet fordulni. Mindezt teljesen normális folyamatnak nevezte. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy sok ország, így Németország ellen is szerződésszegési eljárás folyik. "A kettős mérce nem alkalmazható" – ismételte meg, hozzátéve: a bizottság megszegné kötelességét, ha valóban kétféle mércével élne.

Pöttering kijelentette: nem tud arról, hogy – mint azt egy romániai magyar internetes lap írta – az Európai Néppárt bármelyik felelős személyiségének részéről is felmerült volna a Fidesz kizárása a néppártból. "A Fidesz ehhez a pártcsaládhoz tartozik, és ha valaki ennek a családnak a tagja, az nem zárható ki" – tette hozzá. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a Fidesz is az EPP tagja kíván maradni. "Azt várom a Fidesztől, hogy megerősíti: ehhez a pártcsaládhoz akar tartozni" – jelentette ki egyes híresztelésekre utalva.

Ugyancsak egy kérdésre válaszolva úgy vélte: teljes mértékben valószínűtlen, hogy Magyarországgal szemben alkalmaznák az EU alapszerződésének 7. cikkelyét, ami lehetővé tenné a szavazati jog megvonását is. Ehhez – mint utalt rá – sem az Európai Parlamentben, sem az Európai Tanácsban nem lenne meg a szükséges nagy többség, ugyanakkor emlékeztetett arra is: Barroso elnök levélben kérte három kérdés tisztázását, és Orbán Viktor miniszterelnök erre ígéretet tett. Ha pedig mégis véleményeltérés maradna fenn, az Európai Bírósághoz lehet fordulni – jelentette ki Pöttering, hozzátéve, nem hiszi, hogy erre sor kerülne.

Előadásában a Konrad Adenauer Alapítvány vezetője előbb 1956-ra emlékezve csodálatát fejezte ki a magyar nép iránt. Nagy elismeréssel szólt Magyarország hozzájárulásáról a berlini fal leomlásához és Németország újraegyesüléséhez is, és hangsúlyozta: egy vízió, egy álom teljesült akkor, amikor az ország 2004. május elsejétől az Európai Unió tagja lett. Meggyőződését fejezte ki, hogy a magyar kormány elkötelezett az európai orientáció mellett, és úgy értékelte, hogy a magyar gazdaság jó úton halad.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban hangsúlyozta a barátság, a kölcsönös tisztelet és a szolidaritás szükségességét. Annak a nézetének adott hangot, hogy az eltérő vélemények hozzátartoznak a barátsághoz, a szolidaritást pedig "kétirányú utcának" nevezte. Hans-Gert Pötteringnek kedden Orbán Viktor miniszterelnök kitüntetést ad át.

Hirdetés