2013. április. 03. 07:17 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 03. 07:18 Világ

Kínának Amerikával együtt kell megnevelnie Koreát

Kínának idővel változtatnia kell Észak-Koreával kapcsolatos politikáján, de ennek nem lehet ára befolyásának elvesztése, vagy éppen a konfrontáció szomszédjával - vélte a kínai külügyi egyetem professzora a Global Times című lapban közölt írásában.

Vang Fan úgy véli, a rendezés jövőbeni kulcsa az Egyesült Államok magatartása, illetve Peking és Washington viszonyának alakulása. A kérdésben együttműködés nélkül nem születhet eredmény.

A szerző szerint a legutóbbi észak-koreai kísérleti atomrobbantás után kialakult válságos helyzet megoldásához, vagy ellenőrzéséhez szükség van Kína és az Egyesült Államok együttműködésére. Mindazonáltal - tette hozzá - sokan épp emiatt aggódnak, mondván, hogy Peking így veszít a befolyásából. Vang szerint egyelőre ettől nem kell tartani.

A kínai diplomáciának el kell érnie a feszültség fokozatos mérséklődését úgy, hogy fenntartja normális államközi kapcsolatait Észak-Koreával, miközben Phenjanban tudatosítania kell, hogy ez nem egyenlő a nukleáris fegyver megszerzésével, vagy a rakétakísérletekkel kapcsolatos terveinek tolerálásával - fogalmazott a cikkíró.

Kínának le kell térítenie Észak-Koreát a rossz útról, ami csak megfelelő nyomásgyakorlással lehetséges - állapította meg Vang, s hozzátette, hosszú távon, tartósan elő kell segítenie a nyitást, ami az ország és a térség érdeke.

Az Egyesült Államok és Kína együttműködésére a kérdésben azért is szükség van, mert, ha e két állam viszonya nézeteltéréseik miatt megromlik, Phenjan megpróbál külön-külön alkukat kezdeményezni - következtetett a szerző.

A Koreai-félsziget nukleáris leszerelésének alapvető megoldásához az egyetemi professzor szerint ugyanakkor egy globális stratégiai együttműködésre, a hatoldalú tárgyalásokra alapozott többoldalú biztonsági rendszerre van szükség.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.