Gyanús jelenségre figyeltek fel a norvég partoknál
Norvégia az orosz katonai repülések gyakoribbá válását észlelte partjai mentén tavaly is – közölték szerdán Oslóban.
A fegyveres erők évi jelentésében az szerepel, hogy a skandináv országnak tavaly 41 alkalommal kellett sürgősen a levegőbe küldeni F-16-os vadászgépeit, mert a légtere közelében repülőgépek köröztek. A vadászgépek 71 orosz katonai repülőgépet azonosítottak ezeken a bevetéseken.
Fontos leszögezni, hogy ezen gépek egyike sem hatolt be a norvég légtérbe, egyiket sem kellett elfogni – hangsúlyozta Harald Sunde vezérkari főnök a jelentés bemutatásakor.
Az adatok az orosz légi aktivitás fokozódását jelzik a térségben. Az északi Bodö város repülőterén 2011-ben 34 esetben riasztották a vadászgépeket, 2010-ben 36-szor, 2009-ben 38-szor, 2008-ban pedig 32-szer. Az azonosított orosz katonai repülőgépek száma is nagyobb 2009 óta.
A két országnak 196 kilométer hosszú közös határa van a sarkkörön túl. Oroszországnak Murmanszk térségében vannak fontos katonai támaszpontjai. Vlagyimir Putyin orosz elnök 2012-ben fegyverkezési programot jelentett be, tíz évre 550 milliárd eurónyi összeget irányozva elő.