2013. március. 30. 21:57 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 30. 20:32 Világ

Kenya: jogszerűnek találták Uhuru Kenyatta megválasztását

Érvényesnek minősítette Kenyában a legfelsőbb bíróság az elnökválasztási eredményeket

Érvényesnek minősítette Kenyában a legfelsőbb bíróság a március 4-én tartott elnökválasztás eredményeit, és megerősítette, hogy a választást csekély többséggel Uhuru Kenyatta nyerte meg már az első fordulóban.

A Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC) emberiesség elleni bűncselekmények miatt eljárás alatt álló Kenyatta 50,07 százaléknyi szavazatot kapott, de mivel fő ellenfele, Raila Odinga miniszterelnök ezt nem fogadta el, meghatározott helyeken újraszámolták a szavazatokat. Odinga azt szerette volna elérni, hogy nyilvánítsák érvénytelennek az elnökválasztást, vagy legalább írják ki a második fordulót.
A bíróság azonban szombati ítéletében úgy nyilatkozott, hogy a választás szabad, tisztességes és hiteles volt, az eredmények helytállók. Kenyatta így várhatóan heteken belül felesküdhet új posztjára.
Győzelme mindazonáltal - korábbi nyilatkozatok szerint - komoly hatással lehet a Nyugattal fenntartott kapcsolatokra. Az Egyesült Államok és több európai ország is arra figyelmeztette Nairobit, hogy következményei lesznek annak, ha ő nyeri meg a választást.
Uhuru Kenyatta ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság emberiesség elleni bűncselekmények címén indított eljárást, mert a gyanú szerint felbujtóként (egy terrorcsoport mozgatójaként) közreműködött a 2007-es választások utáni - ezernél több halottat maga után hagyó - erőszakcselekmények kirobbantásában.
A szombati ítélethirdetést szigorú biztonsági intézkedések közepette rendezték meg, miközben több helyütt tüntetők gyülekeztek az országban.

Kenyatta ellenzékének több központjában zavargások törtek ki a bírósági határozat ismeretében. A nyugati Kisumu nagyvárosban a rendőrségnek erővel is közbe kellett avatkoznia, ott ketten lövedéktől sebesültek meg. Máshol (így a fővárosban, Nairobiban is) a hatóság könnygázt vetett be.
Az ítélet kihirdetése után Kenyatta kihívója, Odinga azonnal elismerte riválisának győzelmét, és kijelentette, hogy elfogadja legfelsőbb bírói testület döntését. Ellenkező esetben ugyanis meginoghatna a politikai és gazdasági stabilitás az országban - mutatott rá.
Odinga reményét fejezte ki, hogy az új kormány "hű marad az alkotmányhoz".

Hirdetés