2013. március. 21. 16:48 Index Utolsó frissítés: 2013. március. 21. 16:42 Világ

Óbecsei gyilkosság: magyar ölhette meg a magyar fiút

Egy magyar nemzetiségű fiút vettek őrizetbe a vajdasági Óbecsén megölt magyar fiatal ügyében – írta csütörtökön a Kurir című szerb napilap. "Mindketten magyarok, az ügynek nincs nemzetiségek közötti háttere, haragban voltak" - értesült a lap a "nyomozáshoz közeli forrásokból" az interneten olvasható cikk szerint.

Az Index által átvett cikkből az is kiderül, hogy a kiskorút nem gyilkossággal, hanem súlyos testi sértéssel gyanúsítják. Az újvidéki hatóságok szerdán hallgatták ki. A boncolás kimutatta, hogy a 17 éves, óbecsei B. Ervin halálát nem az ütések, hanem fulladás okozta - emlékeztetett a lap.

A 14 éves gyanúsítottat kihallgató vizsgálóbíró, Miroslav Alimpic a lap szerint azt mondta, hogy "a kiskorút édesapja és védője mellett egy magyar tolmács jelenlétében hallgatták ki, mert nem ért jól szerbül".

A kihallgatás után nem rendeltek el vizsgálati fogságot, hanem a bíróság további döntéséig - megfelelő intézmény híján - az újvidéki szociális központba irányították, ahol egy elkülönített szobában helyezték el éjszakára.

A hatóságok tanúkat is kihallgatnak, és folytatják a nyomozati eljárást - tette hozzá a lap a bíróra hivatkozva.

A Kurir nem hivatalos értesülései szerint a 17 éves áldozat és a gyanúsított a verekedés előtt együtt ült egy kocsmában, mindketten ittasak voltak. Miután kimentek az utcára, összeverekedtek, a kiskorú verte és rugdosta Ervint, aki eszméletét vesztette, egy pocsolyába esett, vizet nyelt és megfulladt.

Korábban voltak olyan hírek is, hogy feltehetően négy, 30-40 év körüli péterrévei lakos verte agyon a fiatalt. A közösségi portálokon viszont sok helyi írta azt, hogy nem etnikai gyűlölködés volt a gyilkosság oka, és kérték a médiát, ne terjesszen ilyen híreket.

Hirdetés