2013. március. 18. 08:13 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 18. 08:11 Világ

Pattanásig feszült a helyzet Bangladesben

Kis erejű pokolgépeket robbantottak, és egy buszt is felgyújtottak ellenzéki tiltakozók hétfőn Bangladesben. Az első hírek szerint senki sem sérült meg.

A legnagyobb ellenzéki szervezet, a jobboldali Bangladesi Nemzeti Párt és 17, vele szövetséges csoport általános sztrájkot hirdetett hétfőre. A robbantások miatt állítólag nyolc ellenzékit őrizetbe vettek.

Helyszíni tudósítások szerint fokozott rendőri készültség van a fővárosban, Dakkában, több ezer rendfenntartót vezényeltek az utcákra.

A tiltakozó akció célja, hogy elérjék 154 ellenzéki, köztük a BNP több vezetője szabadon engedését. Az ellenzékieket egy hete vették őrizetbe a párt központjában végrehajtott házkutatással egyidőben.

Azzal vádolják őket, hogy akadályozták a rendőrséget kötelessége teljesítésében egy dakkai tüntetésen, ahol ugyancsak több pokolgép robbant.

A 18 szervezet - köztük egy iszlamista párt - alkotta ellenzéki szövetség a burjánzó korrupcióra és rossz kormányzásra hivatkozva szervez tiltakozó megmozdulásokat a 2009 januárjában hivatalba lépett, Sejk Haszina Vazíd vezette balközép kormány ellen.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.