2013. március. 14. 08:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. március. 14. 08:36 Világ

Betlehembe hívják az új pápát

Jézus szülőhelyére, Betlehembe hívta meg az újonnan választott katolikus egyházfőt Mahmúd Abbász palesztin elnök.

Rámalláhban kiadott közleményében a Palesztin Hatóság vezetője gratulált Ferenc pápának, és bejelentette a hivatalos invitálást a Jeruzsálemhez közeli bibliai város meglátogatására.

Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az új egyházfő fellép majd a Szentföld békéjéért.

Hirdetés
Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.