Megvolt az élet feltétele a Marson
Lehetséges volt a mikrobiális élet a Marson a Curiosity első kőzetelemzése szerint.
A marsjáró február elején vett kőzetmintájában többek között kén, nitrogén, foszfor és szén nyomaira bukkantak - olyan kémiai anyagokra, amelyek az élet keletkezésénél fontos szerepet játszanak - közölték az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei keddi washingtoni sajtótájékoztatójukon.
A Curiosity landolási helyén, a Gale-kráterben olyan erezett és szemcsés üledékes kőzetből vett mintát, amelynek formáját valaha víz alakíthatta. A víz, amely egykoron a Mars ezen térségében folyt, valószínűleg iható volt - közölte John Grotzinger, a Curiosity-program vezető kutatója.
A minta elemzése megállt annál, hogy megerősítse a földihez hasonló élethez szükséges szerves anyagok jelenlétét. De még 17 hónap van hátra a rover missziójából, és a szakemberek azt remélik, hogy választ fognak kapni erre a kérdésre.
A NASA 2,5 milliárd dolláros összköltségű, csaknem két évre tervezett Curiosity-programjának célja, hogy kiderítse, létezhettek-e valamikor a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek. A marsjáró augusztus 6-án landolt a vörös bolygón. A szakemberek szerint a kőzet belsejébe hatolás egyfajta időkapszulát nyithat meg, amely 3-4 milliárd évre visszamenőleg engedhet bepillantást a bolygó történetébe.