Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Idén márciusban kivonul Afganisztánból a magyar újjáépítési csoport. A magyar haderő legkomolyabb világháború utáni missziója hét halottba és sok tízmilliárd elköltött forintba került, kiütközött rajta a honvédség összes gyengesége, de elismerést és sok tapasztalatot hozott. Utak, iskolák, kórházak maradtak a magyarok után. Kérdés, az afgánok és a magyarok tudnak-e élni az eredményekkel.
Az afganisztáni háborút nem lehet megnyerni. A katonák által is osztott közkeletű gondolat szerint legalábbis nem lehet megnyerni az ellenséges erők legyőzésével. A "győzelem" csak a helyi lakosság megnyerésével érhető el, ezt pedig fejlesztési beruházásokkal, építkezésekkel, a folyamatos háború sújtotta térség társadalmának megsegítésével lehet elérni. Ez a gondolat szülte meg a PRT-kat, azaz tartományi újjáépítési csoportokat az afganisztáni háború elején.
A PRT sajátos képződmény. Egyszerre katonai és civil szervezet, melynek munkájában különféle segélyszervezetek, helyi vállalkozók is részt vesznek. A civil szakértők utak, iskolák és öntözőcsatornák újjáépítését, női varrókurzusokat vagy gyerekprogramokat szerveznek, a katonák pedig mindezt biztosítják, illetve járőrözéssel, a helyi erőkkel való együttműködéssel őrzik a tartomány békéjét. Az építési, kivitelezési feladatokat viszont megbízásos alapon együttműködő helyi vállalkozók végzik.
Az én pénzemen?
A magyar haderő missziós szerepvállalásait a közvélemény hajlamos ferde szemmel nézni, mondván mi keresnivalónk van ezekben az országokban. Ráadásul ezek a missziók súlyos milliárdokba kerülnek az államnak és persze az adófizetőknek. Hogy miért kell ez mégis, arra a legalapvetőbb magyarázat, hogy ez NATO-kötelezettség.
Magyarország ráadásul éppen hogy NATO-kötelezettségeink be nem tartása miatt van Afganisztánban. A honvédelmi költségvetést még mindig nem sikerült a szövetség által előírt szintre emelni, és a NATO-kompatibilis haditechnikai eszközpark is várat magára, így a NATO részéről egyéb elvárások fogalmazódnak meg. A 2006-ban kezdődött magyar PRT-misszió is egy ilyen ki nem mondott, de egyértelműen éreztetett szövetségi elvárásnak köszönhető.
Magyar katonák már két évvel korábban, 2004 nyarától állomásoztak Afganisztánban. A Kabulba küldött könnyű gyalogszázad feladatai kutató-mentő, járőr és biztosítási teendőkben merültek ki. A korábban hollandok által vezetett Baglán tartományi PRT 2006-os átvételét csak egy ideiglenes, két éves missziónak tervezték. A megszűntetése többször fel is merült. Azonban a misszió NATO-s berkekben kiváló PR-nak minősült, számos elismerést és konkrét anyagi támogatást hozott a konyhára, így végül maradt, egészen mostanáig.
A magyar politikai-katonai vezetők szemléletmódjának megváltozását jól mutatja, hogy nem hogy a PRT nem szűnt meg, de a kétezres évek végén újabb magyar katonai egységek érkeztek Afganisztánba. Sőt, a fordulat akár történelminek is nevezhető, hiszen az újabb egységek már a támadó hadműveletekben való részvételre is felhatalmazást kaptak, amire a második világháború vége óta nem volt példa.
Baglán tartományba a PRT mellé egy katonai kiképző és tanácsadó csoport, az OMLT került, mely, bár a honvédelmi minisztériumban sokáig kerülték ennek elismerését, de támadó akciókban is részt vesz az általuk képzett afgán zászlóalj oldalán. 2009 óta egy magyar különleges műveleti csoport is Afganisztánban harcol. Mivel különleges erőkről van szó, ezért küldetéseik titkosak. Leginkább lázadó hadurakat hajkurásznak kelet-Afganisztán hegyei között. Emellett további magyar missziók is működnek Afganisztánban. Kettő helikopterpilótákat és személyzetet képez, míg a harmadik afgán tiszteknek tart logisztikai oktatást. Egy külön csoport pedig a többi magyar misszió kiszolgálását végzi.
A PRT megszűnésével a magyar jelenlét súlypontja Kabulba helyeződik át. Tavaly októbertől ismét magyar kézbe került a nemzetközi repülőtér őrzése. A hat hónap végeztével a magyar jelenlét az eddigihez képest lényegében jelképessé válik létszámát tekintve, ez a jelképesség azonban a hátramaradók tevékenységéről nem mondható el.
Hogy ez mennyibe kerül a Honvédségnek? A tavalyihoz képest hétmilliárddal magasabb honvédelmi költségvetés idén összesen 241 milliárd forintból gazdálkodhat. A missziós keretből évente egy 11-12 milliárd forint körüli összeg jut az afganisztáni szerepvállalásra, ennek háromnegyedét, azaz körülbelül 8-9 milliárd forintot a Baglánban állomásozó tartományi újjáépítők kapják, akik több minisztériumból, főképp a Külügyminisztériumból is kapnak további fejlesztési támogatásokat.
Nem kommunikált eredmények
A Honvédség PR-ját számos kritika érte és botrányosan rossznak számítanak még a sikerek kommunikációjában is. A költségvetési keretek szűkössége ellenére a PRT sokéves teljesítménye kiemelkedőnek számít. Az oktatási, egészségügyi beruházások, utak, kutak, hidak tekintetében is igen jónak mondható a mérleg. Ezek az eredmények azonban csak ritkán, vagy egyáltalán nem jelentek meg a hazai sajtóban.
A tartományi újjáépítők a misszió fennállása során majdnem 400 projektben vettek részt. Közel 20 iskolát, 22 kórházat és egészségügyi központot, 41 kutat, több kilométer vízvezetéket, elektromos hálózatot és árvízvédelmi védvonalat építettek vagy újítottak fel. Szétosztottak több száz tonna élelmiszert, többtízezer takarót, sátrat és kályhát és egyéb hasznos holmit a rászorulóknak.
A magyarok helytállását egyébként a 2009 óta általánosan romló bagláni biztonsági helyzet fényében érdemes és kell értékelni. A tálibok és egyéb lázadók melegágyának tartott déli tartományok miatt az északiakat némileg elhanyagolták, ennek következtében az addig békés tartományban hirtelen elszaporodtak az öngyilkos merényletek és fegyveres rajtaütések. A magyar PRT azonban sem kellő erővel, sem felhatalmazással nem rendelkezett a lázadók elleni harcra.
Don-kanyar szindróma
Az egyik legkomolyabb bírálat a misszióba küldött katonák hiányos felszerelése miatt érte a honvédelmi tárcát. Hiányoztak a korszerű kevlársisakok, a járművek nem, vagy csak gyengén voltak páncélozottak, a Kalasnyikovokra az éles helyzetekben szükséges korszerű optikai eszközöket nem lehetett felszerelni. Az OMLT-hez került ki olyan géppuska az otthoni elfekvő készletekből, mely tüzelés közben darabokra hullott. Két katona halála kellett, hogy a hadsereg végül félezer példányban korszerűnek mondható német sisakokat vásároljon a misszióban részt vevőknek. A felszerelések hiányosságait nem egyszer a szövetségesek pótolták ki adományokkal. A gyenge páncélzatú Toyota és Mercedes terepjárók helyett az amerikaiak adtak kölcsönbe Humvee dzsipeket és az útszéli bombák és rajtaütések ellen kifejlesztett páncélozott MRAP-járműveket.
2012 augusztusában a szomszédos Bamiján tartományban meghalt két új-zélandi katona. John Key miniszterelnök a magyarokat tette felelőssé. Kemény hangvételű nyilatkozatában leszögezte, az éjjel őrjáratozni nem hajlandó magyar PRT hanyagsága teszi lehetővé a tálibok átszivárgását Baglánból. Az ügyből egyébként Új-Zélandon kisebbfajta belpolitikai botrány lett: a helyi ellenzék bírálta Key nyilatkozatát, ami szerintük komolyan rombolta a szövetségesi kapcsolatokat. A WikiLeaks dokumentumok közül került elő Karl Eikenberry amerikai nagykövet 2010-es levele, amely egy olyan esetet említ, amikor nekik kellett beavatkozni Baglánban, mert az ott állomásozó magyarok nem voltak képesek egy konfliktushelyzet kezelésére.
Könnyű lenne azonban ezek alapján elítélni a magyarokat, de fontos körülmény (és a Honvédelmi Minisztérium is ezzel védekezett), hogy a PRT alapvetően nem harcoló alakulat, hanem egy újjáépítésben, fejlesztésben és békefenntartásban részt vevő misszió, korlátozott fegyverhasználati jogosítványokkal. Ez azt jelenti, hogy fegyvereiket csak önvédelemre használhatják, támadó műveletek indítása pedig egyáltalán nem engedélyezett számukra. Baglán tartomány 2009-ben megromlott biztonságát végül az oda vezényelt amerikai, német és afgán erőknek sikerült stabilizálni, de az afgánokat támogató OMLT-n keresztül ezekben a hadműveletekben magyar katonák is részt vettek.
Akiknek az életébe került
Az afganisztáni misszió a halálos áldozatok számát tekintve is az első helyen áll a magyar haderő világháború óta zajlott katonai műveletei közt. Összesen hét katona vesztette életét az évek során. A sors fura fintoraként pont a harcoló alakulatokat nem érte eddig veszteség, az áldozatok mind a PRT állományába tartoztak.
Az első hősi halott Kovács Gyula tűzszerész főtörzsőrmester (posztumusz hadnagy) volt, aki annak ellenére, hogy az egyik legmodernebb védőruhát viselte, egy pokolgép hatástalanítása közben lelte halálát 2008 júniusában. Az őt váltó bombaszakértő, Nemes Krisztián százados (posztumusz őrnagy) is életét vesztette alig egy hónappal később, szintén egy házi készítésű robbanószerkezet által.
A legsúlyosabb eset 2010. augusztus 23-án történt. A PRT misszióból haza, Magyarországra induló katonáinak konvoját lázadók támadták meg. A kibontakozó tűzharcban elesett Pappné Ábrahám Judit törzsőrmester, hárman súlyosan megsebesültek. Kolozsvári György zászlós két héttel később belehalt sérüléseibe.
2011. május 17-én egy előzés során durrdefektet kapott MRAP harcjármű felborult, s a balesetben Róth Orsolya őrmester és Dálnoki András szakaszvezető életét vesztette. Ahogyan az egy évvel korábbi incidens áldozatai, ők is posztumusz hadnagyi rendfokozatot kaptak. A Honvédség mindannyiukat hősi halottnak nyilvánította. A misszió történetének remélhetőleg utolsó áldozata dr. Borbély Csaba orvos-százados volt, aki 2011 júniusában szívrohamban hunyt el a PRT bázisán.
Jelenleg a magyar tábor afgán biztonsági erőknek történő átadásának utolsó mozzanatai zajlanak, gőzerővel halad a kivonás. A hat év alatt összesen kb. 2500 katona teljesített itt szolgálatot. Az afganisztáni misszió fontossága mellett érvelők szerint ez felbecsülhetetlen értékű szakmai-műveleti tapasztalatot jelent a magyar haderő számára. A tapasztalt, sokat látott állomány megtartása a Honvédségnek nagy nehézségeket okoz, hiszen a honvédek otthoni fizetése a missziós bónuszok nélkül töredéke az afganisztáninak, így külszolgálati lehetőségek híján kevesen választják a további szolgálatot.
A PRT hazahozatalával egy fontos fejezete lezárul az afganisztáni szerepvállalásnak, azonban az élet ott sem áll le. A helyi nem kormányzati szervezetek tovább folytatják fejlesztési tevékenységüket, és a magyar állam a kivonulás után is mezőgazdasági támogatást, igazgatási képzéseket és afgán-magyar ösztöndíjprogramot biztosít az afgánok számára. Ez azonban már teljes egészében civil kezdeményezés, és kérdés, hogy a katonai erő kivonása utáni bizonytalan környezetben mennyire tud hatékony lenni.
