Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Brüsszelben kevés az alfahím, viszont belépőkártyával is lehet csajozni. A világ gazdasági-politikai központjaiban dolgozó magyar fiatalok felemás érzésekkel élik meg helyzetüket. Anyagi problémák nincsenek, ismerkedni könnyű, de ahol mindenki csak pár hónapot dolgozik, nehéz stabil párt találni. El lehet menni cikksorozatunk keretében a magyar yuppie-k magánéletével foglalkozunk, az első fejezetet olvashatják.
London, Amszterdam, Brüsszel, Washington DC, Prága, Hongkong. A legmagasabban képzett, harminc körüli magyar gazdasági elemzők, külpolitikai megmondóemberek és kereskedelmi döntéshozók ezekben a regionális és globális középpontokban élik szakmai és magánéletüket. Valentin-nap után arról kérdezte őket a hvg.hu, hogyan is néz ki az ő világukban a romantika, hogyan randiznak és szakítanak azok, akiknek még egy ülve elfogyasztott kávéhoz sincs mindig idejük. Hogyan lehet megállapodni egy olyan szubkultúrában, ahol mindenki csak pár évet tölt egy országban, és hogyan kerüli el a magányt az, aki a barátait és a családját messze otthon hagyta.
A "neonomád" rég nem rasztafejű sátorlakókat jelent Ozorán. Az új magyar és európai vándornép ma a világ nagy külpolitikai, gazdasági és kereskedelmi központjaiban lakik, halálra dolgozza és keresi magát, nem érinti se a röghöz kötés, se a köldökcsakra, viszont beszél sok nyelven. És miközben ott van, ahol a dolgok valóban történnek, megküzd a 21. század minden fiatalkori gondjával-bajával. Függetlenség kontra honvágy, kultúr-mélabú kontra partihangulat, kötődés kontra ideiglenesség. Párkapcsolat-fenntartás Skype-on és külkapcsolatok a hálószobában. Minisorozatunkban most megnyílik egy szubkultúra, amely egyébként nem épp az intim megnyilvánulásairól ismeretes.
Első rész, randizás
Éva 29 éves, két diplomája van, négy idegen nyelven beszél. Két éve él Brüsszelben, ahol az Európai Bizottság útjait egyengeti. Lelkes sportember, sokat ismerkedik, élénk társasági életet él. „Idén már egy estét kihagytam” – feleli arra a kérdésre, hogy sokat jár-e el.
„Brüsszelben sokkal közvetlenebbek az emberek, mint Budapesten. Az teljesen normális haverkodás, ha egy buliban elkérem a másik számat és másnap elhívom valahova. Úgyhogy innentől nehéz megállapítani, hogy mikor csak barátkozás és mi az igazi randi" – meséli Éva. "Egy ismerősömmel esett meg (de tényleg!), hogy egy srác elhívta sörözni, amit ő ugye úgy értelmezett, hogy lesznek legalább tízen es elmennek kocsmázni. Eléggé meglepődött, amikor a srác ott állt egyedül a Place Jourdanon egy szál vörös rózsával. De ugyanígy megtörténhet az is, hogy elhív valaki vacsizni, és amikor betoppansz, ott van még hat másik ember" – meséli.
Eszter 28 éves, tanácsadó, három idegen nyelven beszél perfektül, az egyetem óta gyakorlatilag nem élt Magyarországon. Jelenleg Londonban lakik, dolgozik, de – mint szerinte sokaknak – szíve Zürichbe húz. „Londonban az emberek több emberrel is randiznak egyszerre, aztán egy idő után kialakul hogy kivel lesz ’exkluzív’ a kapcsolat. Akkor is, ha esetleg csak egy emberrel randiznak, kell egy jó pár hónap, mire azt járásnak nevezik” – számol be Eszter.
"A férfi nem mer 'lovag' lenni"
Timi 27 éves, közgazdász, aki Skandinávia után most épp Washington DC-ben él. Úgy érzi, Amerikában sokkal lazábbak az emberek, és könnyebb ismerkedni is. "Mivel itt teljesen természetes dolog csak úgy összemosolyogni vagy ráköszönni akar ismeretlenekre is az utcán, sokkal könnyebben keveredik beszélgetésbe az ember. Habár legtöbbször iPodot hallgatva járok-kelek, ismerkedtem már parkban, edzőteremben, konferencián es persze házibuliban is. Nyilván ez Amerikában sem mindenütt menne ilyen könnyen, de ahol most élek, az nagyon nemzetközi, nagyon liberális és tele van viszonylag fiatalokkal" – meséli a fiatal nő.
Az érem másik oldala, teszi hozzá Tímea, hogy kevesen élik itt le az életüket, inkább csak egy állomás ez a karrierjükben, márpedig a magas fluktuáció nincs jó hatással az emberi kapcsolatokra. "Hacsak valaki nem kimondottan konzervatív, vállasos háttérből – tipikusan déli államból – jön, és így nem házas már a 20-as évei elején, akkor könnyen lehet, hogy évekig egyik kötetlen párkapcsolatból ugrál a másikba. Vagy ha még komolynak is tekint egy kapcsolatot, akkor is kevesebb időt szán rá, mint amit én otthon megszoktam a környezetemben" – mondja Timi, hozzáfűzve azt is, hogy mindenki nagyon elfoglalt Washingtonban, és el is fogadja, hogy a párja is az. "Mindenki elsősorban a saját élete építésére koncentrál, ráadásul sosem tudhatja, a másik mikor költözik pár állammal, vagy épp egy fél világgal odébb. Közös megegyezés alapján kapcsolatosdit csak így lehet játszani. Gyereket viszont nem lehet (vagy legalábbis nem kellene) félig-meddig ráérve nevelni. Na, ez egy sokkal nehezebb probléma” – szögezi le interjúalanyunk.
Brigi már jó ideje Brüsszelben dolgozik, külpolitikai területen. Művelt, magasan képzett, hozzáállásában talán kicsit konzervatív fiatal tanácsadó. Hogy milyen itt a randiprotokoll? – teszi fel a kérdést, majd válaszol is rá: a nők túlsúlyban vannak, és az a benyomásom, hogy a férfiak közül sokan nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy csupa képzett, művelt, igényes nővel töltik együtt a napjaikat. "Megvan ugyanaz a kettősség, mint bárhol: a férfi nem mer ’lovag’ lenni, mert nem hiszi el, hogy a kiskosztüm mögött királylányok vannak. Én Pesten is ugyanezt tapasztaltam, szóval nem helyspecifikus a dolog” – mondja Brigi.
Éva szerint pedig az igazi férfias férfiak, az alfahímek nem brüsszeli karriert választanak (sem a magyarok közül, sem más országokból), "amennyi szórakoztató, vagány, belevaló és szakmailag penge lányt ismerek itt, annyira kevés hasonlóan vagány és jó szakértő srácot látok.”
Robi 29 éves, reklámszakember, üzletkötő. Az elmélyült elemző és a mának élő férfi habitusa együtt van meg benne, ehhez valószínűleg a legjobb helyszínt választotta, egy ázsiai metropoliszt. „A hongkongi életritmus körülbelül háromszorosa az otthoninak, négyszer több ember van, kb. negyedannyi helyen. Rengeteg platformon találkozik rengeteg új ember, akik közül sokan csak átutazóban, részlegesen vannak a városban, és miután mindenki egzotikus a másiknak, az érdeklődés sok irányban és nagy energiával jelentkezik. A randik gyorsabban megszületnek, beteljesülés is, a kisülés is, és rendkívül ritka a klasszikus értelemben vett ’komoly’ párkapcsolat kialakulása” – számol be a kinti életritmusról.
Belépőkártya a hódításhoz
Éva ezzel kapcsoltban úgy véli, hogy a külföldi hódításnak mindenhol megvannak a maga sajátos eszközei. Brüsszelben pl. a "badge", a belépőkártya, amelyből kiderül, hogy valaki a Parlamentben vagy a Bizottságban dolgozik, és hogy milyen beosztásban, státuszban. Ezt szokták villogtatni, vagy "diszkréten" az ingzsebbe rejteni a pasik. "Aztán addig beszélgettek a nemzetközi pénzügyi válság hatásairól az egyes kormányok gazdasági nyitottságára és pontos makrogazdasági- és árfolyam-politikájára, amíg azon nem kapod magad, hogy hiányos az öltözeted” – mondja.
Miki 28 éves, pénzügyi területen dolgozik Brüsszelben. Kiterjedt barátnőhálózatának köszönhetően nagy betekintéssel bír a szingli szív rejtelmeibe, a saját tapasztalataira támaszkodva pedig érdekes meglátásokat osztott meg velünk a brüsszeli meleg férfiak világáról.
Miki, ha őszinte magához, meg se tudja pontosan mondani, mi a párkapcsolati „státusza” Brüsszelben. „A legprecízebb talán azt mondani, hogy találkozgatok egy fiatalemberrel. Immáron 3 hónapja. A barátnőim véleménye szerint a heti 4-5 találkozó, együttalvás, rengeteg közös program, az már kapcsolat. Nehéz megmondani. Érezhetően más egy kicsit a mentalitásunk. A 14 év korkülönbség az ő javára sem egyszerűsíti a helyzetet. Német, könnyed, egy kicsit alkoholista (mint Brüsszelben nagyjából mindenki), laza, pozitív (és még egyszer: mint itt nagyjából mindenki). De melegnek lenni itt se nem könnyebb, se nem nehezebb, mint máshol.”
"Egész Európa a hazánk"
Arra a kérdésünkre, hogy van-e ideiglenesség-érzésük és kihat-e ez a magánéletükre, Éva azt mondja: "Nekem nincs. De Brüsszelben azért ez megfigyelhető, és szerintem elsősorban a csávók élnek is a lehetőséggel: ha lehet csak laza pár hónapos dolgokba belemenni, akkor minek is erőltessük meg magunkat, ugye? Ezeket a laza kapcsolatokat ráadásul az ember nem teszi ki az ablakba: úgyhogy nagyon sok álszingli is szaladgál, akiknek van valamiféle félkomoly, monogám viszonya, de a legközelebbi barátaik előtt sem vállaljak fel. Maximum a lakótársuk tud róla.
Miki tapasztalatai alapján az is most kezd tudatosulni sok magyar fiatalban, hogy az előző generációval ellentétben ők, politikai, gazdasági tényezők miatt, lehet, hogy soha nem fognak hazatérni. „A hosszú távú, stabil kapcsolat most nagyon aktuális kérdés: a belga barátaim között látok ilyet, a kollégáim között is, de az EU-nak dolgozókat említve: a lányok nehezen találnak párra. Többségük a 30-as évei elején van, a korban hozzájuk illő fiúk azonban általában határozott tartamú szerződéssel kerülnek a városba és általában inkább csak szórakozó-partnert keresnek maguknak. Ez viszont jó értelemben értendő: valóban kiváló programokat csinálnak, de a 'konvencionális' kapcsolat gondolata, a kiszámíthatóság nehezen rögzíthető az eddig látottak alapján” – fejti ki.
Rita 30 éves és Prágából, a cég regionális központjából egyengeti egy világmárka útját. A racionális, energikus fiatal nőnek a hozzáállásából az sugárzik: minden kapcsolat nehéz, minden munkahely teremthet akadályokat, az ember tehát dolgozik rajta, hogy jó legyen az élete. „Van ideiglenesség-érzetem, és azt hiszem nagyjából minden expatnak van (expatriate az, aki nem a szülőhazájában él – a szerk.). Nagyon kevés olyan kivételt látok, aki komolyan fészket rak egy-egy országban, ahová a munka szólította, de azért erre is akad példa. Sokszor előfordul, hogy valakinek a párja nem is költözik ki, és akkor folyamatos jövés-menés van. Vagy ha igen, akkor gyakran a párját követő kiköltöző nem tálalja a helyét, nem tud úgy kiteljesedni, és ezért aztán ő kezd el egyre inkább ingázni haza és vissza.”
Nekem van is, meg nincs is ilyen érzetem, válaszolja ugyanerre a kérdésünkre Eszter. "Tudom, hogy nem akarok itt élni életem végéig, sőt talán már csak 1-2 évig maradok Londonban, de nem érzem azt, hogy ez bármiben is meggátolna. Nem csinálnék semmit másképp, ha tudnám, hogy itt leszek még 10 évig. Európa nagyon kicsi, egész Európa a hazánk. Szerintem a barátaim is így gondolják. Kevesen akarnának például megpróbálni itt lakást venni, még kevesebben akarnának itt szülni” – mondja munkatársunknak.
„Három országban éltem az elmúlt két év alatt, és könnyen lehet, hogy pár hónapon belül egy negyedikben kötök ki – mondja Timi –, ilyen életmóddal a legritkább esetben lehet tartós kapcsolatot építeni. Ráadásul akármilyen szuper is külföldön, az ember sosem érzi magát igazán otthon, igazán beágyazva. Ez nekem a mindennapokban semmilyen problémát vagy rosszérzést nem okoz. De nem tudom, ebben a felállásban mikor jön el az a pillanat, amikor az ember késznek érzi magát a megállapodásra, családalapításra.”
Brigi elismeri, neki is megvan ez az ideiglenesség-érzete, hiszen határozott idejű szerződéssel dolgozik Brüsszelben, és nem tervezi, hogy kint marad, ám nem hiszi, hogy ez magánéletére különösebb hatással volna. Nem győzi hangsúlyozni, hogy önmagában a külföldön töltött idő se nem lehet ok, se nem lehet mentség az életmódunkkal kapcsolatos választásokra. Saját tapasztalatából állítja azt is, hogy egy igényes nő számára a lehetőségek mindenhol ugyanannyira korlátozottak: „Az ember párkapcsolati státusza többé-kevésbé független attól, hogy külföldön vagy otthon él. Nem szeretem, ha valaki rajta kívül álló körülményként állítja be, hogy szingli vagy sem. Ha valakinek csak az a célja, hogy legyen párja (bármilyen áron), akkor külföldön is és otthon is ugyanannyi eséllyel fog (vagy nem fog) találni! Minél részletesebb elvárásai vannak viszont a leendő párjával vagy a saját életével szemben (karrier, társasági élet, utazás, autonómia), annál nehezebb a dolga, de ez saját választás eredménye és nem tartózkodási hely kérdése.”
Rita egyetérteni látszik vele, mint mondja, ő nem szingli, de ha az volna se lehetne ezt az életmódjára kenni. Szerinte "ezek döntéskérdések, és az ember dolgozik a problémákon. Az életmódból adódóan legfeljebb annyi ered, hogy az idő nyomása miatt kevesebb időt tudunk együtt tölteni. De ez akár izgalmas kihívás is lehet.”
Miki megfigyelte, hogy a karriercentrikusan élő magyar expat nőkre általában jellemző a klasszikusan férfitulajdonságnak tekintett késleltetés – sokszor önhibájukon kívül. Ugyanakkor mintha a nők kicsit a korábbi családfő szerepét is magukra vállalták volna: madártávlatú, racionális szempontok alapján keresnek maguknak élettársat, ahogy azt egykor tőlük függetlenül tették a sorsukról döntő apák, nagyapák.
Brigi Brüsszelben egyáltalán nem sieti el a párválasztást, amelyet a város toleráns jellege miatt könnyűszerrel megengedhet magának: „Egyedülálló vagyok, és ezt főleg arra vezetem vissza, hogy sem anyagilag, sem érzelmileg nem vagyok nyomás alatt, hogy gőzerővel férjet találjak. Nyitott vagyok az ismerkedésre, de a munkatempó, az életmód és a saját személyiségem miatt is talán máshol van a léc, mint egy Magyarországon élő átlagos 30 éves nőnél.”
Eszter szerint a döntéskérdés-kategóriának is megvannak azért a határai: „A szingli szó olyan pejoratív, szinte már választott státusznak tekinthető. Mintha úgy döntenék, hogy vörösre festem a hajam. Nincs párom, de szeretném, ha lenne! Azért nincs, mert magasak az igényeim és nem olyan egyszerű új emberekkel megismerkedni.” Azt azonban ő is elismeri, hogy ez egy „kicsit a munkatempóra is fogható”.
"Ebből megint távkapcsolat lesz"
Gábor 28 éves, jóképű, szőke fiatalember, akivel bármiről lehet érdekes beszélgetéseket folytatni a középkori kódexektől kezdve Fukuyamáig. Két éve él Brüsszelben, és láthatólag élvezi. Az, hogy állása határozott időre szól, kihat az ismerkedésre, ismeri el, hiszen, folytatja, eljön a pont, amikor az ember tartós tejet nem vesz már. „Persze, ha jönne a nagy Ő, akkor ennek nyilván semmi jelentősége nem lenne. Aki tartósan tervez kint maradni, annál mindez ugye kevésbé szempont” – fejtegeti.
Miki beszámolói alapján 2013-ban a meleg közösség párkapcsolati protokollja nem sokban különbözik a heterótól: "nekem most épp nincsen nomád-érzetem. Határozatlan idejű szerződéssel dolgozom egy privát szektorbeli cégnél – ami egyébként az EU-s, illetve külügyes magyar barátaim szemében már-már felháborító. Munkám, helyzetem következményeként a 3 hónapja fejlődő kapcsolatomhoz fűződően sincsenek ideiglenesség-félelmeim. A kérdés maga amúgy jogos: a bukaresti posztom alatt megismert kedves román fiatalemberrel – akivel majdnem 1 évig egy fedél alatt éltünk –, ha nem is ezért szakítottunk, de folyamatos kellemetlenség-faktor volt a mindennapjainkban a gondolat, miszerint bármikor hazahívhatnak.”
Robitól érdeklődünk, vajon Hongkongban is ez-e a helyzet. Sőt, válaszolja, és még csak nem is a város ideiglenes-jellege, hanem – a vélhetően eredetileg abból hosszú távon kialakult – általános, játszótéri miliője miatt van. "Mindenki játszani akar, miközben mindenki azon lamentál, hogy nem lehet tartós partnert találni. Tehát az ideiglenesség ellenére megvan az igény, de az impulzusok sokasága dominál e fölött, és a kapcsolatok és az élvezetek közötti prioritást átrendezi, általában pillanatnyi döntések sokasága következtében.”
A Washingtonban élő Timi pedig úgy véli, a párkapcsolatok lecserélhetőségéhez hozzájárul az online párkeresés terjedése is, amely egyrészt nagyszerű találmány, hiszen rengetegen tálalnak így társra, és ráadásul mindenféle számukra kritikus szempontok (vallás, dohányzó/nem dohányzó, monogám vagy nem annyira) alapján előre megszűrhetik, kivel szeretnének ismerkedni, másrészt viszont olyan érzést nyújt, hogy mindig lehet mást találni.
A 32. évét hamarosan betöltő Dávid az online médiában dolgozik, és Amszterdamban él, de úgy érzi, hamarosan hazatér. A magyar fővárost a hollanddal nehéz lenne összehasonlítani a "randi-szokások" szempontjából, mondja, és szerinte eleve természetes, hogy ha az ember külföldön él, távol a családjától és a barátaitól, intenzívebben keresi az új kapcsolatokat. "Ez minden expattal közös pont. Nekem pl. otthon nehéz volt párt találnom, míg itt lett egy minden korábbinál komolyabb kapcsolatom egy külföldi lánnyal” – mondja. Ennek dacára ő is úgy érzi, ez csak ideiglenes állapot: "szeretnék hamarosan hazatérni, ami állandó téma a barátnőmmel. Ebből megint távkapcsolat lesz szerintem.”
Cikkünk szereplőinek nevét kérésükre megváltoztattuk.
