2013. február. 28. 18:27 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 28. 18:22 Világ

Közös tervekről beszélt Hende Libanonban

A katonai kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt Bejrútban Hende Csaba.

A Libanon és Magyarország közötti katonai kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalt csütörtökön Bejrútban Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki a közel-keleti országban állomásozó magyar katonákkal is találkozott. 

A tárcavezető az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar kormányzati-üzleti delegáció tagjaként folytatott megbeszélést libanoni partnerével, Fajez Ghoszn védelmi miniszterrel, akivel egyetértettek abban, hogy kölcsönös érdek a katonai kapcsolatok fejlesztése, eddig ugyanis nem volt érdemi védelempolitikai, katonai együttműködés a két ország között. 

Hende Csaba a bejrúti tárgyalás után az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett arra is - ahogyan azt Orbán Viktor bejelentette -, Magyarország száz állami ösztöndíjat ajánlott fel libanoni fiataloknak, hogy ezzel évtizedekre legyenek nagykövetei a magyar-libanoni barátságnak. Hozzátette, hogy a száz hallgatóból tízen a magyar Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztképző karán tanulhatnak majd magyar tisztekkel együtt. 

A miniszter felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy Magyarország 2006 óta járul hozzá az ENSZ libanoni békefenntartó missziójához, jelenleg is négy magyar katonai térképész állomásozik a közel-keleti országban, amely nagyon hálás ezért Budapestnek. A kormányfő és a tárcavezető is találkozott a libanoni fővárosban a katonákkal. Hende Csaba végül elmondta, magyarországi látogatásra hívta meg libanoni kollégáját.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.