2013. február. 25. 10:25 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 25. 10:19 Világ

Már Oroszországban sem lesz jó dohányosnak lenni

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn aláírta a dohányzásellenes törvényt, amelynek egyes rendelkezései idén júniusban, illetve 2014-ben lépnek hatályba.

Az orosz parlament alsóháza február 12-én, míg a Szövetségi Tanács nyolc nappal később fogadta el a jogszabályt, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) konvenciójával összhangban készült. Oroszország lakosságának egyharmada, mintegy 44 millió ember dohányzik. Évente 400 ezren halnak meg a dohányzás káros egészségi következményei miatt.

A törvénynek már idén júniustól érvényt szereznek az iskolákban, az egyetemeken, a közintézményekben, a kulturális és sport létesítményekben. Tilos lesz dohányozni az olyan irodákban is, ahol nincs erre elkülönített és felszerelt helyiség. Nem engedélyezett a "füstölés" a benzinkutaknál, megállókban és a játszótereken sem. A tilalom hatálya alá esnek a metrók, a taxik, a pályaudvarok és a repülőterek is. Jövő júniustól már az éttermekben, a távolsági vonatokon és távolsági hajójáratokon sem lehet rágyújtani.

Ezentúl a boltokban sem lehet a kirakatba, illetve más jól látható helyre kitenni a dohánytermékeket, mert a törvény korlátozza reklámjukat is. Ilyen szigorítás hatálya alá esik az elektromos cigaretta, de még a bagó is.

A gyerekeknek készülő filmekben, tévéjátékokban a színészek nem dohányozhatnak. A felnőtteknek szánt filmekből pedig kiűzik a cigarettázó filmhősöket. Ez alól csupán azok az alkotások kaphatnak felmentést, amelyekben a dohánytermékek látványa és a dohányzás folyamata elidegeníthetetlen része a művészi elgondolásnak.

Az új jogszabály értelmében emelkedik a dohánytermékek fogyasztási adója, illetve meghatározzák minimális árukat. Oroszországban jelenleg egy euró (mintegy 294 forint) egy doboz cigaretta.

Az orosz dohányosoknak egyetlen vigaszuk maradt, hogy ők még egy évig eregethetik a füstöt az éttermekben, míg az Európai Unió legtöbb országában ez már tilos.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.