Világ hvg.hu 2013. február. 25. 11:29

Lóhúst találtak az IKEA húsgolyóiban

Lóhúst találtak az IKEA cseh, brit, portugál, holland és belga egységei számára Svédországban gyártott húsgolyókban. A bútoráruházlánc közölte, a vásárlók "esetleges aggodalmai" miatt felfüggeszti a gyorsfagyasztott és elkészített húsgolyók értékesítését a hazai üzletekben.

ikea.cz

Az IKEA húsgolyóiban lóhúst találtak a cseh hatóság munkatársai – közölte a Reuters a CTK cseh hírügynökség hírét idézve. A cseh üzletek számára Svédországban készülhettek a feltehetően fertőzött húsgolyók – tette hozzá a beszámoló. Később az IKEA azt közölte, a brit, portugál, holland és belga egységek számára gyártott húsgolyókban is van lóhús.

Az AP hírügynökség szerint a cseh állategészségügyi hatóság az egy kilogrammos csomagolású, gyorsfagyasztott, marhaként és sertésként feltüntett húsgolyókban talált lóhúst. Ebből a termékből 760 kilogrammnyit tartóztattak fel, mielőtt elérték volna a bútoráruházlánc helyi üzleteit.

Az IKEA később a Facebookon azt közölte, hogy saját korábbi vizsgálatai nem mutattak ki lóhúst, de a vásárlók "esetleges aggodalmai" miatt felfüggeszti a gyorsfagyasztott és elkészített húsgolyók értékesítését a svédországi üzletekben. Azt nem tudni, hogy más országokat is érint-e a lépés.

A cseh hatóság hétfőn lengyel importból származó marhaburgerben is kimutatta a lóhúst. Nem ezek voltak az első esetek, múlt héten ugyanis már a csehországi Tescókban árusított, a Tavola S.A. Comigel nevű cég által gyártott lasagne-kban is találtak lóhúst.

Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.