Építőtáborba küldenék nyáron a fehérorosz gyerekeket
A fehérorosz hatóságok építőtáborokba küldenék a gyerekeket a vakáció idejére, hogy megváltoztassák a fiatalok "fogyasztásközpontú hozzáállását" - jelentette kedden a helyi média.
Az országszerte tervezett "munka- és üdülőtáborokban" a gyerekek naponta néhány órát dolgoznának építkezéseken, illetve környezetvédelmi és mezőgazdasági területen. "A gyereknek meg kellene dolgozni a pénzükért, ezáltal kevésbé alakulna ki bennük a fogyasztói szemlélet" - idézte a Belapan fehérorosz hírügynökség az állami üdülőtelepek igazgatóját.
A bírálatok szerint a már az elnevezésében is a kommunista időket idéző építőtáborok létrehozásával az állam túlságosan beavatkozna a gyerekek nevelésébe.