Obama elengedte Allen tábornokot
Barack Obama amerikai elnök kedden elfogadta annak a tengerészgyalogos tábornoknak a nyugállományba vonulásra vonatkozó kérését, akit korábban a NATO európai erőnek parancsnokául jelölt.
John Allen ellen, aki a közelmúltban az afganisztáni amerikai és szövetséges erők parancsnoka volt, a Pentagon vizsgálatot indított, hogy megállapítsa: követett-e el törvény-vagy titoksértést azzal, hogy e-mail-levelezésben állt egy olyan nővel, akinek köze volt a David Petraeus CIA-igazgató lemondásához vezető botrányhoz. A védelmi minisztérium vizsgálata tisztázta a tábornokot.