Atomrobbantás: ünnepeltet az észak-koreai propaganda - videó
Tömegfelvonulással ünnepelték meg Észak-Koreában csütörtökön a két nappal korábban végrehajtott kísérleti atomrobbantást. Phenjan főterén tízezrek vettek részt az összejövetelen, amelynek szónokai egyértelmű sikernek minősítették a robbantást. Az észak-koreai tévében most sem maradt el a diadalittas bejelentés.
Kim Dzsong Un, az ország első embere nem jelent meg az eseményen, de a főszónok, Kim Ki Nam, az országot kormányzó kommunista párt főtitkára azt mondta, hogy a robbantás végrehajtása az első számú vezető megkérdőjelezhetetlen döntése volt. Hozzátette, hogy a robbantás önvédelmi célokat szolgált, válasz volt az Egyesült Államok ellenséges magatartására.
A kedden végrehajtott atomkísérlet a harmadik volt Észak-Koreában, előzőleg 2006-ban és 2009-ben hajtott végre ilyet az ország.
Washington szerint Észak-Korea célja az, hogy nukleáris robbanófejjel felszerelt interkontinentális rakétát fejlesszen ki, amellyel csapást mérhet az Egyesült Államokra.
A mostani kísérletet is széles körű nemzetközi bírálatok fogadták. Az ENSZ és Washington is egyértelművé tették, hogy lépésével Phenjan megsértette a világszervezet határozatait.
Az észak-koreai média egyértelmű sikerként számolt be a robbantásról. Dél-koreai szakértők azonban nem tudtak radioizotópot kimutatni a teszt után, így arról sem tudtak állást foglalni, milyen típusú anyagot használhattak.
Az amerikai külügyminisztérium kedden közölte, hogy Észak-Korea előzetesen értesítette az Egyesült Államokat arról, mire készül. Victoria Nuland szóvivő elmondta: a phenjani kormány "informált minket a külügyminisztériumban arról, hogy nukleáris kísérletet szándékozik végrehajtani, de pontos időpontot nem adott".
Nuland nem közölt további részleteket Phenjan értesítéséről, csak annyit mondott, hogy ez a "szokásos csatornákon" keresztül történt meg. Az Egyesült Államok és Észak-Korea között nincsen diplomácia kapcsolat, Észak-Korea azonban időnként a New York-i ENSZ-központon keresztül üzeneteket juttat el az amerikai kormánynak.
Az észak-koreai tévében az atomrobbantást is ugyanolyan hangosan és diadalittasan jelentették be, mint a nemrég végrehajtott rakétakísérletet.
És így jelentették be a rakétakísérletet decemberben: