2013. február. 14. 10:09 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 14. 11:34 Világ

Iráni tisztviselővel végzetek Szíriában

Megöltek egy iráni tisztségviselőt Szíriában csütörtökre virradó éjjel - közölte Irán bejrúti nagykövetsége.

A nagykövetség csütörtöki közleménye szerint Huszám Hos Neviszt "fegyveres terroristák csoportja ölte meg útközben, miközben Damaszkuszból Bejrútba tartott". A támadók a libanoni határtól néhány kilométerre, Zabadáni város közelében ütöttek rajta a gépkocsin, amelyben két libanoni is ült az al-Arabíja hírtelevízió szerint. 

A férfi egy olyan iráni bizottság elnöke volt, amelyet az Irán támogatta libanoni Hezbollah radikális síita szervezet és Izrael 2006-os háborúja után hoztak létre a libanoni újjáépítés segítésére. Az asz-Szafír című libanoni lap szerint Hos Nevisz azért utazott Libanonból Aleppóba, hogy "a város újjáépítésével kapcsolatos terveket tanulmányozza". Az al-Arabíja úgy tudja, hogy diplomáciai státusa is volt: Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök küldötteként tartózkodott Libanonban.

Ramezán Saríf, az iráni Forradalmi Gárda szóvivője korábban Teheránban azt közölte, hogy egy tagjuk, Haszan Sateri "mártírhalált halt a Damaszkusz és Bejrút közötti úton, zsoldosok és a cionista rezsim támogatói ölték meg". Saríf közleménye szerint Sateri a gárda egyik parancsnoka és a libanoni újjáépítés iráni bizottságának vezetője volt.

Megfigyelők az utóbbiak alapján lehetségesnek tartják, hogy Hos Nevisz és Sateri ugyanaz a személy. Szakértők megjegyzik: gyakori eset, hogy iráni katonai tisztségviselők felvett néven működnek Libanonban.

Hirdetés