2013. február. 06. 20:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. február. 06. 20:42 Világ

Először találkozott egymással a szerb és a koszovói államfő

Első alkalommal találkozott egymással szerdán Brüsszelben Tomislav Nikolic szerb és Atifete Jahjaga koszovói elnök, Catherine Ashtonnak, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének a közvetítésével.

Ashton - a találkozó lefolyását ismertetve - "nyílt és építő szellemű" légkörről beszélt újságíróknak. Elmondta, hogy főként Észak-Koszovóról volt szó, ahol csaknem kizárólag szerbek élnek. Az egyébként albán többségű Koszovó 2008 februárjában mondta ki függetlenségét Szerbiától, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni. 

Szerbia és Koszovó - EU által szorgalmazott és uniós közreműködés mellett zajló - politikai párbeszédében Ashton szerint döntő jelentősége lesz az elkövetkező hónapoknak.

Az államfők ugyan most találkoztak először, ám Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök már négy alkalommal folytatott egymással eszmecserét, és számos konkrét kérdésben megállapodásra jutottak. Ezek közül a legjelentősebb az volt, hogy megkezdődhetett az Észak-Koszovó és Szerbia közötti határátkelők "integrált" működtetése, vagyis a szerb és az uniós tisztviselők mellett koszovói vámosok is szolgálatot teljesítenek az átkelőknél.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.