Világ MTI 2013. február. 01. 05:05

Robbanás egy mexikóvárosi toronyépületben: 25-en meghaltak

Robbanás történt csütörtökön egy 214 méter magas toronyépületben Mexikóvárosban. Miguel Ángel Osorio Chong belügyminiszter bejelentése szerint huszonöten meghaltak, és csaknem száz ember megsebesült.

MTI/EPA

Az állami olajvállalat, a Pemex központi épületének földszintjén történt robbanás, az 50 emeletes tornyot ki kellett üríteni. Többtucatnyian így is a romok között rekedtek. Jelentős anyagi kár is keletkezett, legalább három emelet súlyos károkat szenvedett, de maga az épület nem dőlt össze. Két szomszédos épület megrongálódott.

Nem hivatalos értesülések szerint a robbanást az okozta, hogy rövidzárlat miatt gáz szivárgott az egyik műszaki helyiségben, majd belobbant.

Nem sokkal korábban maga a cég is az áramellátás zavaráról számolt be. A legtöbb alkalmazottnak már ekkor el kellett hagynia a tornyot, ezzel feltehetően még nagyobb tragédiának vették elejét. Összesen több ezren dolgoznak az épületben.

Négy mentőhelikopter mellett több tucat mentő-, tűzoltó- és rendőrautó vett részt a mentésben, a környéket lezárták.

A helyszínre ment Enrique Pena Nieto államfő is, aki már ezt megelőzően részvétét fejezte ki az áldozatok családjának. A kormány több tagja szintén a szerencsétlenség helyszínére sietett. Tizenhét nő és nyolc férfi halt meg a robbanásban.

A Pemex a világ negyedik legnagyobb olajtársasága, mexikóvárosi irodaháza egy forgalmas lakó- és bevásárlónegyedben található.

A cégnél az elmúlt években több halálos tragédia történt. Legutóbb tavaly szeptemberben egy észak-mexikói gázkitermelőjénél következett be robbanás, amelyben harmincan haltak meg.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.