2013. január. 29. 12:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 29. 12:01 Világ

A tuaregek együttműködnének a franciákkal Maliban

Észak-Mali tuareg lázadószervezete közölte kedden, hogy "teljesen elkötelezte magát a terrorista szervezetek elleni harcban", és hajlandó együttműködni a katonai intervencióban részt vevő francia szárazföldi erőkkel.

A tuaregek Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalma (MNLA) ugyanakkor "határozottan elutasítja, hogy a mali hadsereg újra ellenőrzése alá vonja az ország északi részét" - áll a mozgalom honlapján megjelent közleményben.

Az MNLA ugyanis civilek önkényes kivégzésével vádolja a bamakói kormány reguláris hadseregét.

A tuareg lázadók ezenkívül megerősítették, hogy megszerezték az Anszár ad-Dín iszlamista csoporttól - az abból kivált és hozzájuk átállt fegyveresekkel, valamint az Azavadi Iszlám Mozgalommal (MIA) karöltve - az ellenőrzést Kidal és további hét kisebb város felett.

Az AP szerint még kedden sem lehetett ellenőrizni, hogy igaz-e ez az állítás.

Az Anszár ad-Dín fegyveresei a Kidal környéki hegyekben tartózkodnak, az algériai határ közelében - közölte az MNLA.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.