Most a melegek házassága mellett tüntettek a franciák
Ezrek tüntettek Franciaországban az azonos neműek házasságának bevezetése mellett szombaton, három nappal az erről szóló törvénytervezet parlamenti vitája előtt.
A délkelet-franciaországi Lyonban a hivatalos adat szerint 11 ezren, a szervezők szerint 20 ezren vettek részt a tervet támogató megmozduláson. Transzparenseiken olyan jelszavak álltak, minthogy "Jézusnak is két apja volt" vagy hogy "Két apánk van, mégsem érezzük magunkat elveszettnek". A déli Montpellier-ben a hivatalos forrás szerint 2100, míg a szervezők szerint 6 ezren vonultak fel. A menet élén haladók transzparensén az állt: "A köztársaság egyenlőséget kíván".
A fővárosban vasárnap tartanak támogató nagygyűlést. A santiagói látogatáson lévő Jean-Marc Ayrault miniszterelnök azt mondta szombaton, hogy nagy arányú részvételt remél. "Akik támogatják, ki kell ezt mondaniuk. Nem csak azoknak, akik ellenzik" - fűzte hozzá.
A szombati megmozdulások létszámukban egyértelműen elmaradtak az ellenzők két héttel ezelőtti tüntetésétől. Január 13-án a szervezők szerint legalább 800 ezren tiltakoztak Francois Hollande szocialista köztársasági elnök törvényjavaslata ellen, amely az örökbefogadást is megengedné homoszexuális házaspároknak. A prefektúra közlése szerint mintegy 340 ezren vonultak fel Párizs utcáin.
A konzervatív ellenzék és a katolikus egyház által támogatott tömegtüntetés ellenére a szocialista kormány kitart a javaslat mellett. Felmérések szerint a franciák többsége elfogadja, hogy a melegek házasságot köthessenek, szűk többségük ugyanakkor elutasítja, hogy gyereket is örökbe fogadhassanak.