2013. január. 07. 12:58 hvg.hu/MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 07. 13:28 Világ

Régi kedvencét jelöli a CIA élére Obama

John O. Brennan terrorelhárítási tanácsadót jelöli a CIA igazgatójának Barack Obama amerikai elnök. A korábbi CIA-főnök, David Petraeus szexbotránya miatt távozott a posztról tavaly.

Terrorelhárítási tanácsadóját, John O. Brennant jelöli majd Barack Obama hétfőn a CIA vezetői posztjára - közölte az AP hírügynökség. A Fehér Ház szerint még hétfő délután bejelenthetik a jelölést.

Brennant már 2008-ban szívesen látta volna a CIA élén az elnök, de a 25 éves CIA-tapasztalattal rendelkező szakember akkor visszavonta jelöltségét, mert kapcsolatba hozták a második Bush-kormányzat alatt rengeteget kritizált kihallgatási eljárások miatt. Brennan tagadta, hogy részese lett volna az embertelen gyakorlatoknak.

Az új CIA-vezérnek kulcsszerepe lesz abban, hogy a szervezet működésében merre mozdul el az egyensúly a hagyományos hírszerzés és a félkatonai műveletek között. Brennan az elmúlt évek során többször is hangoztatta, hogy nagyobb körültekintéssel kellene kiválasztani a CIA dróncsapásainak célpontjait, és hangot adott annak a véleményének, hogy az ügynökség túlságosan eltávolodott eredeti funkciójától, az információk gyűjtésétől és elemzésétől.

A szexbotrány miatt lemondott korábbi CIA-főnökre, David Petraeus tábornokra úgy tekintettek, mint a hírszerző ügynökség és a hadsereg közötti szorosabb együttműködés letéteményesére. Vezetése alatt a kémszervezet növelte a feltételezett szélsőségesekre pilóta nélküli repülőgépekről mért csapások számát.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.