2013. január. 02. 05:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 02. 05:19 Világ

Felgyújtottak 1200 francia autót szilveszterkor

Szilveszter éjszakáján Franciaországban ismét felgyújtottak közel 1200 autót - közölte kedd este Manuel Valls belügyminiszter.

Ez a sajnálatos hagyomány mit sem változott az elmúlt években, annak ellenére, hogy Nicolas Sarkozy volt elnök konzervatív kormánya néhány éve úgy döntött, nem tesz közzé hasonló adatokat, hogy ezzel is megpróbálja visszaszorítani az ilyen garázda bűncselekményeket - mondta a miniszter.

A konzervatív politikusoknak az volt a véleménye, hogy az adatok nyilvánosságra hozásával csak lovat adnának az "évbúcsúztató" gyújtogatásban egymással versengő ifjúsági bandák alá.

Franciaország jelenlegi szocialista kormánya ugyanakkor a bűnmegelőzésben a teljes átláthatóság mellett tette le a garast. Így kiderülhetett, hogy a most szilveszterkor elkövetett, összesen 1193 autógyújtogatás szinte semmilyen változást nem mutat 2009. december 31-éhez képest, amikor - az utoljára nyilvánosságra hozott adatok szerint - 1147 gépkocsi égett ki az országban.

Ez a fajta gyújtogatás az 1990-es években kezdődött Franciaország keleti részében, a Strasbourg körüli régióban, és leginkább a szegényebb negyedekre jellemző. A nagyvárosokat azonban kevésbé érinti a jelentős rendőri készültség miatt.

Manuel Valls belügyminiszter nyilatkozata szerint a rendőrség az idei újévre virradó éjszaka 339 randalírozót vett őrizetbe, de közvetlen összetűzésre a gyújtogatókkal csak Strasbourgban és Mulhouse-ban került sor.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.