2012. december. 24. 14:10 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 24. 13:25 Világ

Már a bloggerekre is lecsapna a kínai netcenzúra

Szigorúbb internetszabályozásról dönthet a héten a kínai törvényhozás, hogy a személyes információk védelmét fokozza - írta a Hszinhua hírügynökség.

Az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának üléséhez benyújtott javaslattervezet szerint a jövőben az internetezők személyazonosságának kilétére fokozottabb hangsúly helyeződne, nekik az internetes és a telekommunikációs szolgáltatóknál is igazolniuk kellene magukat.

Az új szabályozás elfogadása és életbe lépése ugyanakkor korlátozó erőként is hathat, ezzel ugyanis a blogokon és mikroblogokon megjelenő posztok, vélemények "feladói" is visszakövethetőek lennének. Egy ehhez hasonló valódi névvel való regisztrálást tett kötelezővé a vezetés márciusban a több százmilliós mikroblogoló közösség számára. Ezt végül - egyebek közt technikai nehézségek miatt - nem sikerült teljes mértékben megvalósítani.

Az internetet érintő szabályozások szigorítására való törekvések várhatóak voltak, a múlt héten a hivatalos pártlap, a Zsenmin Zsipao több cikke, a Hszinhua hírügynökség kommentárja is ezzel foglalkozott, és a központi televízió (CCTV) is erről tudósított. Hogy a novemberben megválasztott új kínai vezetőség pontosan milyen irányba indul el az internet szabályozását illetően, egyelőre nem lehet tudni.

A korábbi propagandavezér, Liu Jün-san beválasztása a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Állandó Bizottságába ugyanakkor egyes elemzők szerint az internet szabályozásának szigorítása irányába mutat, mint ahogyan Liu utódának, Liu Csi-paónak a decemberi nyilatkozata is, amely szerint "a pártnak aktívan vizsgálnia kell, hogyan erősíthető meg az internet kiépítése, működtetése és kezelése". Ugyancsak a pesszimisták táborának igazát erősítheti az is, hogy az utóbbi hetekben a jelek szerint megerősítették a kínai tűzfalat, a korábbinál többek számára ellehetetlenítve annak megkerülését.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.