2012. december. 19. 11:14 MTI Utolsó frissítés: 2012. december. 19. 11:17 Világ

Strauss-Kahn bevallotta, hogy orgiázott, tovább nyomoznak ellene

A volt IMF-vezér ellen nemcsak a szállodai szobalány megerőszakolása miatt nyomoztak, hanem egy luxusprostituáltakat kiközvetítő hálózat ügyében is. Elutasították Strauss-Kahnnak az utóbbi nyomozás megszüntetésére vonatkozó kérését.

Elutasította az illetékes francia bíróság szerdán azt a beadványt, amelyben Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója az ellene üzletszerű kéjelgés elősegítése bűntettének gyanújával folyó nyomozás megszüntetését kérte.

A francia politikus ügyvédei megfellebbezik a döntést.

A 63 éves egykori IMF-vezér beismerte, hogy szexpartikon vett részt, például Párizsban is, de azt állította, nem tudta, hogy az ezeken részt vevő nőknek fizettek.

A védők azzal érvelnek, hogy Franciaországban nem törvénytelen prostituáltakkal érintkezni, más vád pedig nem áll meg védencükkel szemben.

A nyomozás egy luxusprostituáltakat kiközvetítő hálózat ügyében folyik, amelynek a központja állítólag a lille-i Carlton szállóban volt.

Az utóbbi időben szexbotrányairól elhíresült Strauss-Kahn nemrég peren kívül megegyezett azzal a szállodai szobalánnyal, akit a gyanú szerint megerőszakolt.

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2024. december. 19. 15:07

Kösz, jól különkiadás: Nem igaz, hogy nincs egészséges ünnepi menü. Mi meg is főztük

El kellene hagynunk a tradicionális ünnepi fogásokat? Hogyan hangoljuk össze a család étkezési szokásait karácsonykor? A hal tényleg jobb, mint a hús? Hogyan fermentáljunk, és miért jó a savanyítás? Hogyan helyettesítsük a cukrot? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a HVG egészségpodcastjának különkiadásában, de nem csak beszélgettünk a karácsonyi fogásokról, el is készítettünk pár egészséges alternatívát.