Újra működik az internet Damaszkuszban
Három nap után ismét működik az internetszolgáltatás Damaszkuszban és a szíriai főváros körül fekvő tartomány egyes részein.
Újra működik az internet a szíriai fővárosban és Damaszkusz tartomány egyes részein - jelentette az AFP hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója.
A szolgáltatás három napja állt le az ország egész területén. A szíriai hatóságok a felkelés kezdete óta többször is megszakították egyes helyeken a szolgáltatást, de általános internetszünet nem volt az utóbbi 20 hónapban.
A szolgáltatás kétnapos kimaradása főleg a családoknak okozott problémát, semmint a felkelőknek, utóbbiak többségénak van ugyanis műholdas készüléke, így továbbra is tudnak egyeztetni a harci műveletekről.
A kormány közlése szerint karbantartási munkálatok miatt szünetelt a távközlési szolgáltatás, de több jogvédő csoport a rezsim brutális leszámolásának előkészítésétől tartott, amikor előzetes értesítés nélkül csütörtökön megszűnt a kapcsolat a külvilággal. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint a damaszkuszi vezetők azért iktatták ki a világhálót, hogy elrejtsék a világ szeme elől, valójában mi is folyik a közel-keleti országban.