2012. november. 29. 10:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. november. 29. 10:10 Világ

Ma dönthetnek az itthon csalással vádolt britek ügyében

Várhatóan ítéletet hoz a magyar bíróság annak a két brit férfinek az ügyében, akiket egy 2005-ös ügy miatt csalással vádoltak meg.

Jason McGoldricket és Michael Turnert európai elfogatóparancs alapján fogták el 2009-ben Angliában, miután a Budapesten működtetett marketing-vállalkozásuk 2005-ben csődbe ment, és a két férfit azzal gyanúsították meg, hogy 134 ügyfelet 18 ezer fonttal (5,5 millió forinttal) megkárosítottak. A brit hatóságok 2009 novemberében kiadták Turnert és McGoldricket Magyarországnak, ám ők 2010 márciusában hazautazhattak.

Szabadon engedésükért a két család folyamatos politikai és sajtókampányt folytatott, több fórumon kifogásolva fogva tartásuk körülményei és hogy négy hónapon át tartották őket fogva vádemelés nélkül.

A két férfi ügyében a Plymouth Herald című lap szerint ma születik bírósági ítélet. A tárgyalásra mindketten önként Magyarországra utaztak.

Az ügy politikai szintre emelkedett. Lord William Dartmouth EP-képviselő korábban Magyarországon járt, hogy kifejezze aggályait a magyar hatóságoknak. A Plymouth Herald szerint a képviselő most is Budapestre utazott, hogy a helyszínen hallgassa meg az ítéletet.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.