2012. november. 09. 13:15 hvg.hu/transindex.ro Utolsó frissítés: 2012. november. 09. 13:05 Világ

Újabb blamázs az erdélyi autópálya-építésben

Felbonthatják az Arad-Nagylak autópálya-szakaszra vonatkozó kivitelezési szerződést: az európai alapokból is finanszírozott beruházás szerződése az Európai Bizottság szerint tévesen megszervezett licit eredményeként köttetett.

Októberben Johannes Hahn regionális politikáért felelős EU-biztos hivatalosan értesítette a romániai hatóságokat a Közlekedési, Versenyképességi és Regionális Operatív Programok befagyasztásáról. Az első két program finanszírozása július elseje óta szünetel, az ország azóta nem küldhetett forrásigénylést az Európai Bizottság felé. A program keretében kötött szerződéseket felülvizsgálják, és ahol rendellenességeket állapítanak meg, ott felbontják a szerződéseket - írja a transindex.ro.

"A Nagylak-Arad pályaszakaszra vonatkozó szerződést az Európai Bizottság szerint téves elvek mentén megszervezett licit alapján kötöttük meg. Várhatóan költségvetés-módosítást kell végrehajtani, fel kell bontani a szerződést és egy új versenytárgyalást kell kiírni" - jelentette ki Victor Ponta.

A Mediafax hírügynökség júliusban arról tájékoztatott, hogy az Európai Bizottság felfüggesztené az Arad-Nagylak autópálya-szakasz kapcsán megítélt finanszírozás folyósítását, mert szabálytalanságokat észlelt és a csalás tényét sem zárja ki.

A 39 kilométeres Arad-Nagylak autópálya-szakaszt két részre osztották, egy portugál és egy német konzorcium nyerte meg a versenytárgyalásokat. Az építési munkálatok tavaly ősszel kezdődtek el, az utat jövőre kellett volna átadni a forgalomnak. Az útvonal az A1-es, másnéven dél-erdélyi autópálya része, mely a magyar határtól indul, majd a partiumi területek után Erdély déli részén, Dévát és Nagyszebent érintve halad tovább Pitesti és Bukarest irányába. A teljes autópályának a tervek szerint 2020-ra kellene elkészülnie.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.