Két évszázada pusztul a Nagy Korallzátony
Már az európai telepesek 19. századi megérkezésével megkezdődött a Nagy Korallzátony partközeli részeinek pusztulása Ausztráliában.
George Roff, a Queenslandi Egyetem kutatója és munkatársai jutottak erre a következtetésre munkájuk során. A mezőgazdaság miatt a mellékfolyókon keresztül több üledék és több tápanyag került a tengerbe, ez károsította a korallokat és érzékenyebbé tette őket a viharokkal és más káros környezeti hatásokkal szemben. A telepesek 1870-ben érkeztek Queensland partjaira - írják a szakértők a Proceedings B című szaklapban.
Roff és kollégái a Pelorus-sziget partközeli területeit vizsgálták meg és innen vettek mintákat. A sziget a Nagy Korallzátony központjában helyezkedik el, az ausztrál szárazföld közelében. A kutatók meghatározták a fajok összetételét, valamint az elhalt és még élő korallok korát.
Az értékelés szerint a zátonyokat a 20. század kezdetéig elsősorban az Acropora nevű faj kőkoralljai alkották. Az elhalt korallokon látszik, hogy korábban vastagabbak és sűrűn elágazóak voltak, míg a fiatalabb, még élő példányok vékonyabbak és kevésbé ágazóak. Ez a kutatók szerint a zátonyt ért károsodás utáni korai fejlődési stádiumról árulkodik.
Az Acropora-korallok 1920 és 1955 között pusztultak el, ebben az időszakban egy sor hőmérsékleti anomália fordult elő, és néhány erős trópusi vihar jelentkezett a területen. A szakértők úgy vélik, hogy a mezőgazdaság és állattartás következtében nagyobb mennyiségben a vízbe került tápanyagok, üledékek és trágyák krónikus stresszfaktorként hatottak a korallokra és legyengítették őket. Ezért a természeti változásokból, viharokból nem gyógyultak fel úgy, mint korábban.