2012. november. 05. 12:03 MTI Utolsó frissítés: 2012. november. 05. 12:30 Világ

Öt bomba robbant Bahreinben, ketten meghaltak

Öt, házilag készített pokolgép robbant hétfőn a bahreini fővárosban, Manamában. Két ember meghalt, egy megsérült.

A robbantások a főváros Kudajbíja és Ádlijá negyedét rázták meg - írta a BNA állami hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva. A belügyminisztérium Twitter-bejegyzésében arról számolt be, hogy a merényletek áldozatai ázsiai vendégmunkások volt. A történteket a bahreini állami hírügynökség terrorcselekménynek minősítette.

A polgári áldozatok elleni merényletek ritkák Bahreinben, viszont a rendőrség 2011 óta több alkalommal is támadások célpontjává vált. A mostani incidensre néhány nappal azután került sor, hogy a kormány tüntetési, illetve gyülekezési tilalmat rendelt el.

Az "arab tavasz" tavaly februárban érte el Bahreint, ahol rendszerellenes lázadás tört ki. A kormányzat azóta a korábbiaknál is komolyabb erőfeszítéseket tesz az ellenzék elnyomására. Ennek ellenére a politikai nyugtalanság már 21 hónapja tart az öbölmenti országban: a sziget síita többsége nagyobb befolyást akar kivívni magának a szunnita uralom alatt lévő országban, amelyben az 525 ezer állampolgár 70 százaléka síita.

A monarchia uralkodóját, Hamad bin Isza al-Kalifa sejket tavaly Szaúd-Arábia katonai beavatkozása mentette meg a bukástól. Szoros szövetséget ápol Bahreinnel az Egyesült Államok is, amely ott állomásoztatja 5. flottáját.

A bahreini kormányzat szerint a tömegmegmozdulásokat a háttérből Irán támogatja. Tavaly február óta legalább hatvan halálos áldozata van a megmozdulásoknak és sok száz ellenzékit  hosszú börtönbüntetésre ítéltek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.