2012. október. 02. 18:23 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 02. 19:29 Világ

Drónokat küldene Amerika az észak-afrikai al-Kaidára

Washington fontolgatja, hogy pilóta nélküli repülőgépekkel, vagyis drónokkal bombázza az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet észak-afrikai szárnyának mali állásait – írta kedden a The Washington Post.

Az amerikai napilap szerint Barack Obama elnök terrorelhárítási főtanácsadója, John Brennan a külügyminisztériummal és a Pentagonnal együttműködve felméri a térségbeli helyzetet, és tanulmányozza a szélsőséges csoportok elleni amerikai beavatkozás lehetőségét.

Johnnie Carson afrikai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár is arról beszélt újságírók előtt, hogy katonai lépésre lesz szükség a radikális iszlamisták Észak-Maliból történő kiűzéséhez.

A The Washington Post nevük elhallgatását kérő amerikai illetékesekre hivatkozva azt írta, hogy a pakisztáni, jemeni és szomáliai fegyveres iszlamisták ellen már bevált pilóta nélküli repülőgépek bevetésének lehetőségét tanulmányozzák.

A Fehér Ház egyik szóvivője a francia hírügynökség megkeresésére nem cáfolta, hogy értekezleteket tartanak kifejezetten Maliról és az észak-afrikai al-Kaidáról, de nem volt hajlandó kitérni a részletekre.

"Nem meglepetés, hogy a Fehér Ház értekezleteket szervez egy sor kérdésről, így a terrorizmus elleni harcról. Az elnök világosan közölte a célját, hogy semmisítsék meg az al-Kaida hálózatot és minden nap ezen dolgozunk" – közölte Tommy Vietor, a nemzetbiztonsági tanács szóvivője.

Cheick Modibo Diarra mali kormányfő szombaton felszólította a nyugati államokat, elsősorban Franciaországot, hogy avatkozzon be Észak-Maliban repülőgépek és különleges erők küldésével.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.