2012. szeptember. 26. 08:47 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 26. 08:44 Világ

New Yorkban próbálkoztak a japán-kínai szigetvita rendezésével

A két ország szigetvitájáról tárgyalt Japán és Kína külügyminisztere szerdán New Yorkban, de nem tudtak előrébb lépni.

Gemba Koicsiró japán külügyminiszter feszült hangulatúnak nevezte az egyórás találkozót, és önmérsékletre szólította fel Pekinget. Kínai kollégája, Jang Csie-cse azzal vádolta Tokiót, hogy súlyosan megsértette Kína szuverenitását az "ősidők óta szent földnek" számító kelet-kínai-tengeri szigetek megvásárlásával.

Ez volt a legmagasabb szintű kínai-japán találkozó azóta, hogy Tokió két héttel ezelőtt megvásárolta egy magánembertől a Japánban Szenkaku, Kínában Tiaojü néven ismert szigetcsoport három tagját. A szigetek japán ellenőrzés alatt állnak, de azokat Peking és Tajpej is magáénak tartja.

A kínai külügyminiszter kijelentette: a lépés Japán II. világháborús vereségének nyílt tagadása, és Tokió magatartása "súlyos kihívás a háború utáni nemzetközi rend számára".

A japán kormány illetékese ennek ellenére jelezte: Tokió különböző csatornákon keresztül folytatni kívánja a tárgyalásokat Pekinggel. Kedden a két ország külügyminiszter-helyettesei Pekingben tárgyaltak a kérdésről, szintén sikertelenül.

A két héttel ezelőtti államosítás után Kínában körülbelül száz városban tartottak Japán-ellenes tüntetéseket, egyes megmozdulások során a szigetország állampolgárait és cégeit is megtámadták. Az erőszakos cselekmények miatt néhány napra a legtöbb japán tulajdonú gyár és bolt bezárni kényszerült Kínában.

Az általa illegálisnak tartott államosítás miatt Peking lemondta a két ország diplomáciai kapcsolatainak 40. évfordulójára rendezett ünnepséget, és több fontos kétoldalú üzleti találkozó is elmaradt.

A japán kormány szerint a szigetek megvétele belső jogi aktus volt, mivel azok eddig is az ország fennhatósága alatt álltak.

A japán külügyminiszter a szerdai megbeszélésen azt állította, hogy a kormány a további nacionalista provokációk megakadályozása céljából vette meg a szigeteket, mivel azokra Isihara Sintaró, Tokió szélsőséges kirohanásairól ismert kormányzója is szemet vetett.

Az elmúlt napok találkozói elemzők szerint azt jelzik, hogy a két ország hajlik a viszály rendezésére, de ez a kínai és japán belpolitikai helyzet miatt nehéznek ígérkezik. Pekingben a Kommunista Párt ősszel esedékes vezetőségváltására készülnek, Noda Josihiko japán miniszterelnököt és kormányát pedig súlyos kritikák érték az ellenzék részéről az ügy kezelése miatt, ezért egyik ország sem hátrálhat meg a vitában.

Eközben Tajpejben az ottani japán küldött és a tajvani külügyminiszter találkozott nem sokkal azután, hogy kedden a tajvani és a japán parti őrség vízágyúcsatába bocsátkozott a szigetek környékén. A két diplomata a Szenkaku-szigeteket körülölelő vizek feletti halászati jogok megosztásával kapcsolatos tárgyalások folytatásáról egyeztetett, de nem jutottak megállapodásra. 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.