2012. szeptember. 25. 11:53 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 25. 11:49 Világ

Bányavonat zuhant a mélybe Kínában

Legkevesebb húsz bányász meghalt, tizennégy pedig megsérült egy bányavonat-balesetben kedd hajnalban egy szénbányában az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartományban.

A balesetet az okozta, hogy az acélkötél, amely a két, összesen 34 munkást szállító vagont húzta, hirtelen elszakadt. A kocsik megcsúsztak és felborultak, a bányászok pedig a mélybe zuhantak - közölte a tartomány munkahelyi biztonságért felelős hatósága. A túlélőket délelőtt sikerült kimenteni az aknából és kórházba szállítani. 

A bányát üzemeltető cég állítása szerint az elszakadt kábel új volt, július végén cserélték ki. A hatóságok előzetes vizsgálata azt állapította meg, hogy a kocsik túlterheltek voltak, s ezért szakadhatott el a kábel. A bánya engedély nélkül működött, mivel a biztonságért felelős hatóságok korábban elrendelték a kitermelés felfüggesztését.

A hivatalos statisztikák alapján tavaly több mint 2000 bányász vesztette életét bányabalesetekben Kínában, de az érdekvédelmi szervezetek szerint a halálos áldozatok valós száma ennél sokkal magasabb.

Hirdetés