Felrobbantották a jemeni védelmi miniszter testőreit
Legkevesebb hét testőr vesztette életét kedden Sanaában, amikor egy gépkocsiba rejtett pokolgép felrobbant a Mohamed Nászir Ahmed védelmi minisztert szállító autókonvoj mellett, alig kétszáz méterre a miniszterelnöki hivatal bejáratától.
A hírügynökségi jelentések szerint a detonáció akkor következett be, amikor a kormányülés után a távozó védelmi minisztert szállító konvoj utolsó három autója elhaladt a robbanószerkezetet rejtő gépkocsi mellett. Az első pillanatokban még nem lehetett pontosan tudni, hány halálos áldozata volt a merényletnek, később kiderült, hogy hét testőr lelte halálát. Az egyik autóban négy ember elszenesedett holttestét találták a helyszínre siető mentőalakulatok. A körzetet a hatóságok lezárták.
Hírügynökségek a merényletet összefüggésbe hozzák azzal, hogy előző nap a jemeni katonaság megölte Szaíd Ali as-Sehrit, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat arab-félszigeti szervezetének (AQPA) második emberét. A hírt a védelmi minisztérium honlapja tette közzé. Sehri szaúdi származású volt, és hat társával együtt ölték meg Jemen keleti részén, Hadramaut tartományban.