2012. szeptember. 06. 11:18 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 06. 11:15 Világ

Kísérleti alanynak használhattak gyerekeket Kínában

A Greenpeace állítása szerint Kínában gyerekeket használtak kísérleti alanyként, és etettek genetikailag módosított rizzsel egy amerikai-kínai közös kutatás érdekében. A kínai hatóságok tagadják a vádakat, és az ügy kivizsgálását ígérték.

A Greenpeace az augusztusban publikált kutatás után adott hangot erkölcsi aggályainak, rámutatva, hogy az amerikai mezőgazdasági minisztérium által is támogatott projektben legalább kéttucatnyi hat-nyolc éves gyereket etettek fél éven keresztül a genetikailag módosított úgynevezett aranyrizzsel, anélkül, hogy annak egészségre gyakorolt hatásairól és esetleges mellékhatásairól a kutatók bármit is tudtak volna. 

A Kínai Járványügyi Hatóság tagadja a vádakat. Azt állította, hogy a kínai szakembereknek nem volt információjuk arról, hogy az amerikai fél az aranyrizst is vizsgálta a még 2008-ban elvégzett kutatás során. Az amerikai kutatók ugyanakkor fenntartják, hogy a tanulmány elkészítéséhez mindkét résztvevő ország minden érintett hatóságától engedélyt kértek és kaptak. Ezt Tang Kuang-ven (Tang Kuangwen), a Tufts Egyetem kutatója, a tanulmány fő szerzője állítja. Két társszerzője, Hu Jü-ming (Hu Yuming) és Jin Si-an (Yin Si'an) járványügyi illetékesek ugyanakkor tagadták, hogy ez így történt volna. A Hszinhua hírügynökség értesülései szerint a kínai járványügyi szerv most a kísérlet helyszíneként szolgáló Hunan tartománybeli hivatalnokokkal együtt folytat vizsgálatot az ügyben. 

A The American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban közölt kutatás arról szól, hogy a gyerekek teste miként alakítja át zöldségekből a béta karotint. Az aranyrizs bevonásával azt kívánták bizonyítani, hogy mivel az gazdag béta karotinban, hatékony A-vitaminforrásként szolgálhat a gyerekek számára. Ennek alátámasztására 21 napon át napi 60 gramm genetikailag módosított rizst adtak, amibe a szülők és a gyerekek maguk is beleegyeztek - állítja az amerikai fél. A kísérlet azért "rendhagyó", mert előzetes teszteknek nem vetették alá az aranyrizst, így nem lehet tudni, hogy ártalmas, esetleg mérgező-e, és ha igen, milyen mértékben, pedig a gyermekek fejlődő szervezete a felnőttekénél is érzékenyebb az esetleges hatásokra.  

A kínai kormány 2001-ben alkotta meg a genetikailag módosított élelmiszerekre vonatkozó szabályozást, szigorú engedélyekhez kötve az ilyen élelmiszerek kutatását, tesztelését, előállítását és hirdetését.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.