2012. augusztus. 28. 12:10 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 28. 12:01 Világ

Átalakítanák a kínai átnevelő munkatáborokat

Kísérleti jelleggel négy kínai tartományban újítják meg a munka általi átnevelés rendszerét - értesült a sina.com kínai hírportál.

A reformokra először Kanszu, Santung, Csiangszu és Honan tartományokban kerülhet sor - írja a sina.com. A több mint ötven éve, 1957 óta érvényben lévő rendszeren fennállása óta mindössze kétszer, 1979-ben és 2007-ben változtattak, akkor is csupán minimális mértékben.

A munka általi átnevelésre (laodong jiaoyang) többnyire a kevésbé súlyos bűnöket elkövetőket - tolvajokat, prostituáltakat, kisstílű drogterjesztőket - ítélik. Ugyanakkor bevált módszer az "átnevelés" a másként gondolkodók és az illegálisan működő vallási felekezetek tagjainak átmeneti elhallgattatására. A kiszabott büntetés legtöbb esetben egy-három év munkatábort jelent, amelyet szükség esetén egy évvel lehet meghosszabbítani.

Hivatalos adatok szerint évente mintegy 200 ezer embert ítélnek munka általi átnevelésre. A Human Rights Watch China és más emberjogi szervezetek nem hivatalos becslései viszont ennél magasabbra teszik a valós számokat, mondván, azok éves szinten akár a kétmilliót is elérhetik. A kínai kormány tájékoztatása szerint 2009-ben 320 regisztrált munkatábor volt az országban, a nem regisztráltak száma ismeretlen.

A munka általi átnevelés adminisztratív büntetési formának számít, amelyre a bevezetése óta, az igazságszolgáltatás megkerülésével, bírósági eljárás nélkül is ítélhet bárkit Kínában a rendőrség. Ráadásul az ítéletről döntő laojiao menedzsment bizottságoknak nem kell írásba adniuk, hogyan és mi alapján hozzák döntéseiket. 

A rendszer nemzetközi egyezményekkel való ütközésére és reformjának szükségességére jogászok, akadémikusok és emberjogi aktivisták az elmúlt évtizedekben számos alkalommal felhívták már a figyelmet, mindeddig eredmény nélkül. 

A lehetséges reformokról egyelőre nem lehet bővebbet tudni, azokat tíz minisztérium együttes iránymutatása alapján vezetik majd be. A várakozás szerint a jövőben fokozottabban bevonnák a rendszerbe az igazságügyi szerveket.

A munka általi átnevelés rendszerének bírálata legutóbb augusztus közepén erősödött fel újra, amikor egy 39 éves nőt azért küldtek másfél évre munkatáborba, mert a 11 éves kislányát elrabló, megerőszakoló és prostitúcióra kényszerítő elkövetők ellen halálbüntetés kiszabását követelte kormányzati épületek előtt.

Az eset óriási felháborodást váltott ki a kínai közvéleményben, az ügyről napok alatt csaknem egymillió mikroblogbejegyzés született. A társadalmi nyomásnak köszönhetően a "rendet súlyosan felforgató és a társadalomra káros hatást gyakoroló" anyát szabadon engedték, az eset után pedig tíz neves jogász fordult nyílt levélben a kormányhoz.

A szakértők jogi segítség megadását követelték az elítéltek számára, valamint azt, hogy 60 év feletti egyéneket ne lehessen munkatáborba küldeni. Egyúttal arra is felhívták a figyelmet, hogy a fennálló rendszer visszaéléseknek enged teret.

Hirdetés
Címkék