2012. augusztus. 27. 20:16 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 27. 20:15 Világ

Rendőri bántalmazás miatt tett panaszt 150 dél-afrikai bányász

Vizsgálatot indított a két hete vérbe fojtott dél-afrikai bányásztüntetés ügyében a rendőrséggel szembeni panaszokkal foglalkozó kormányhivatal hétfőn, miután 150 bányász azzal vádolta meg a hatóságokat, hogy bántalmazták őket őrizetbe vételük után.

A letartóztatott bányászok azt állították, azért bántalmazták őket, hogy terhelő vallomást csikarjanak ki belőlük társaikkal szemben két rendőr megölésével kapcsolatban. A panaszok szerint a bányászokat gumibottal verték, rugdosták, ütlegelték, sokan jól látható sérüléseket szereztek.

A hivatal emellett 34 gyilkosság és 32 gyilkossági kísérletet ügyében indított vizsgálatot a bányászsztrájk leverésével kapcsolatban. 

A Dél-afrikai Köztársaság egy platinabányájánál augusztus 16-án rendőrsortűzzel oszlattak fel egy több ezer fős sztrájkot, a hatósági fellépés során 34-en meghaltak, 78-an megsebesültek, 259 embert vettek őrizetbe. Ez volt az egyik legsúlyosabb ilyen incidens az országban az apartheid vége óta.

A kormányhivatal szóvivője nem kommentálta azon értesüléseket, hogy az elhunyt bányászok többségét hátba lőtték, miközben azok a rendőrök elől menekültek. Riah Phiyega országos rendőrfőkapitány korábban azt mondta, hogy a rendőrök önvédelmi céllal alkalmaztak éleslőszert, miután a bányászok rájuk lőttek.

A vizsgálat a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus párt országos választmányának ülésével egy időben folyik, ahol Jacob Zuma elnököt komoly bírálatok érték a rendőrsortűzzel kapcsolatban. Az elnök ellenfelei szerint a sztrájk véres leverése azt jelzi, hogy a párt nem törődik a szegényekkel. 

Egyes értesülések szerint az augusztus 10-én kezdődött, a sortűz előtt tíz halálos áldozatot - köztük két rendőrt - követelő megmozdulás leverésére maga Zuma adott parancsot.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.