Újabb Mars-missziót indítana a NASA
Újabb Mars-misszió indítását jelentette be hétfőn az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA két héttel a Curiosity marsjáró vörös bolygón történt landolása után.
Az Insight (betekintés) nevű misszió 2016-ban indul, célja a Mars belsejének feltérképezése lesz. A NASA a 425 millió dolláros projektet előnyben részesíti más, a Szaturnuszt illetve egy üstököst feltérképező misszióknál. A Marsra egy német és egy francia műszerrel ellátott robotjárműt szállítanak, amely megvizsgálja a bolygó belsejének összetételét és hőmérsékletét.
A Curiosity átesett az első "egészségügyi ellenőrzésén", sikeresen teljesítette az első lézeres tesztet, majd hétfőn először nyújtotta ki robotkarjait a Marson. AZ elkövetkező napokban indul első sétájára a vörös bolygón.