2012. augusztus. 08. 12:44 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 08. 12:38 Világ

Hazaküldhetik Obama szavazóit az urnáktól

Több millió amerikai szavazót elküldhetnek az urnáktól a novemberi elnökválasztáson azok miatt az új, szigorú személyazonosítási előírások miatt, amelyek szakértők szerint azt a célt szolgálják, hogy távol tartsanak a szavazástól két, hagyományosan a Demokrata Párthoz húzó réteget, a kisebbségeket és a fiatalokat.

Csaknem valamennyi új törvényt olyan államban vezették be, amelynek republikánus kormányzója és törvényhozása van. Wisconsintól Texasig előírták, hogy aki voksolni akar, annak az eddig elegendőnek tartott választói regisztrációs kártyán túl hivatalos személyazonosító okmánnyal is rendelkeznie kell.

A "billegő" államokban, ahol kiélezett harc folyik republikánusok és demokraták között - ilyen Pennsylvania, Virginia és New Hampshire - a változás befolyásolhatja a szavazás végeredményét. A pennsylvaniai hatóságok szerint az állam több mint 750 ezer regisztrált szavazójának - a választók 9,2 százalékának - nincs személyazonosításra alkalmas okmánya, amilyen a vezetői jogosítvány vagy egyéb, állami szerv által kiállított fényképes igazolvány.

Barack Obama 2008-ban 600 ezer szavazattal nyert, s  közvélemény-kutatások szerint idén is szoros küzdelem várható Pennsylvaniában a republikánusok és a demokraták között  - írta a Financial Times.

"A következmények nagyon súlyosak lehetnek" - vélekedett Keesha Gaskins, a New York-i Egyetem munkatársa, aki szerint országos méretekben a szigorítás 5 millió embert is érinthet. A pennsylvaniai szabályokat jogi úton megtámadta három idős nő - egyikük az 1940-es években Franklin D. Roosevelt demokrata elnökre szavazott -, mondván, hogy a változások miatt nem fognak tudni szavazni novemberben.

2010 óta tíz szövetségi államban fogadtak el olyan törvényt, amely személyazonosító okmány meglétéhez köti a szavazást, de a szabály még nem mindenhol lépett életbe. Több államnak - köztük Texasnak, Dél-Carolinának, Alabamának és Mississippinek - meg kell szereznie a törvény életbe léptetéséhez az igazságügyi minisztérium jóváhagyását, ugyanis ők az 1965-ben elfogadott, a szavazók jogairól szóló törvény hatálya alá esnek. Ez azokra az államokra érvényes, amelyekben hosszabb múltra tekint vissza a kisebbségek hátrányos megkülönböztetése.

A minisztérium útját állta a fényképes személyazonosítást kötelezővé tevő, ezen államok által javasolt törvényeknek, s részben azért, mert azok aránytalanul nagy mértékben sújtanák a spanyol anyanyelvű szavazókat. Eric Holder igazságügyi miniszter szavazási adónak nevezte a texasi törvényt.

A több államban végrehajtott változások Keesha Gaskins szerint azt jelentik, hogy a törvényhozók megpróbálnak "szemezgetni" a választók közül. Tennesseeben például az állami egyetem oktatói egyetemi igazolványukkal is szavazhatnak, a hallgatók viszont nem. A texasi egyetemisták szintén nem használhatják egyetemi igazolványukat, ám a rejtett fegyverviselésre jogosító igazolványt a szavazásnál elfogadják. 

Floridában kevésbé szigorú a törvény, mint a szomszédban, de a republikánus vezetésű állam kérvényezte, hogy hozzáférhessen egy szövetségi rendészeti adatbázishoz. Ha megkapja rá az engedélyt, felléphet azok ellen, akikről feltételezhető, hogy nem amerikai állampolgárok.

A változtatások látszólag azt a célt szolgálják, hogy elejét vegyék a választási csalásnak. Bár néhány demokrata vezetésű államban, például Rhode Islandban is vezettek be korlátozásokat, egyes megfigyelők azt mondják, hogy a változások zöme politikailag motivált, és az a célja, hogy győzelemre segítse Mitt Romneyt, aki minden bizonnyal a republikánusok elnökjelöltje lesz.

Mike Turzai, a pennsylvaniai törvényhozás képviselőházának republikánus vezetője ezt nemrég be is ismerte. "A szavazóazonosítás, amely segít Romney kormányzónak, hogy nyerjen Pennsylvania államban, elkészült" - mondta helyi jelentések szerint egy republikánusok előtt elhangzott beszédében.

"A törvénykezési folyamat pártirányultságát nem lehet tagadni" - jelentette ki Nancy Abudu, az Amerikai Polgári Jogi Szövetség választójogi részlegének munkatársa. "A cél a kisebbségek, diákok és szegények háttérbe szorítása" - sorolta a hagyományosan a demokratákra szavazó csoportokat.

A republikánusok szintén politikai csalást kiáltanak. Miután az igazságügyi minisztérium júliusban Texasban és Dél-Carolinában útját állta a javasolt törvényeknek, néhányan azzal vádolták az Obama-kormányzatot, hogy fontosabb számára a választási győzelem, mint a választási csalások megakadályozása. 

Valójában nagyon ritkán fordul elő, hogy a választók csalnak - mutatott rá Nancy Abudu. Pennsylvaniában, ahol a három idős nő keresetet nyújtott be a korlátozó törvény ellen, az állam ügyvédei nem is hivatkoztak arra, hogy a szabályra a magukat nem megfelelően igazolók ellen van szükség.

Hirdetés