2012. július. 23. 21:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 23. 20:44 Világ

Irak befogadja a szíriai menekülteket

Az iraki kormányfő hétfőn utasította a határőrséget, hogy engedje be az országba a Szíriából érkező összes menekültet.

Núri al-Máliki rendelete az összes Szíriával határos átkelőhelyre érvényes - közölte Iszam Jaszim tábornok a Bagdadtól 560 kilométerre nyugatra fekvő el-validi határállomáson.

Az el-validi az egyik legforgalmasabb határátkelő, ott gyűlt össze a legtöbb iraki, aki Szíriából, főként Damaszkuszból menekül a harcok elől. A helység a szíriai kormányerők kezén van. 

A szíriai felkelők közlése szerint ők ellenőrzik az Albu Kamal-Kajm nevű átkelőt, amelyet az iraki hadsereg korábban lezárt, hogy elejét vegye az erőszak átterjedésének. Az észak-iraki Moszulhoz közeli Rabiát rövid időre megkaparintották a felkelők, de a szíriai kormányerőknek sikerült visszafoglalniuk. 

Van egy másik határállomás az iraki Kurdisztánban, a török határ közelében. Ezt több ezer iraki lépte már át, az erőszak elől tértek vissza Szíriából, de hazájukban is szembe kell nézniük a vallási erőszakkal. Csak hétfőn legalább 89 síita esett merényletek áldozatául.

Hirdetés
EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.