2012. július. 22. 20:28 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 22. 20:24 Világ

Újabb halottak a pekingi özönvízben

Hatvan éve nem volt ilyen heves eső, amely legkevesebb 37 ember halálát.

Az elmúlt hat évtized legsúlyosabb esőzése miatt a peremkerületekből több mint 30 ezer embert költöztettek biztonságosabb helyre - jelentette a Hszinhua hírügynökség vasárnap.

Hat embert a szél által megbontott és lesodort háztetők törmelékei, összedőlt épületek öltek meg, 25 ember megfulladt, míg másokkal villámcsapás, illetve a leszakadt vezetékek okozta áramütés végzett. Eddig 22 holttestet azonosítottak.

Az árvízvédelmi központ legfrissebb jelentése szerint körülbelül 1,9 millió embernek okozott kárt a mostoha időjárás, és a közvetlen anyagi kár csaknem 10 milliárd jüan (369 milliárd forint).

Vasárnap reggel 9 óráig közel 15 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz. A külvárosi gazdálkodók az elárasztott földterületek és az elvesztett állatok alapján eddig 51 millió jüanos (1,8 milliárd forint) veszteséget jelentettek.

A hatóságok helyi idő szerint hajnali négy óráig hat városnegyed lakóit evakuálták. Összesen 66 ezer lakost költöztettek biztonságosabb helyre. Az utakon hétezer rendőr teljesített szolgálatot, és 12 ezer ember vett részt körülbelül egymillió köbméter esővíz elvezetésében.

A több mint 20 órán át szakadó eső komoly közlekedési fennakadásokat okozott, az utak mentén továbbhaladásra képtelen autók álltak, helyenként pedig az egy métert is megközelítette a hömpölygő vízfolyam magassága.
A nagy mennyiségű víz jelentős károkat okozott utakban, hidakban, felüljárókban. Harmincegy helyen szakadt be az úttest, több mint 1200 épület ázott be, 736 házat öntött el a víz. Hat negyedben a távközlési és az internetes szolgáltatás is megszakadt, másutt áramkimaradás volt. A pekingi repülőtéren több mint 500 légi járatot töröltek, illetve indítottak késve, mintegy 80 ezer utas kényszerült várakozásra.

A Peking-Kanton (Guangzhou) vasútvonalon felfüggesztették a vonatok közlekedését, mert egyes pályaszakaszokat elárasztott a víz.
Vasárnap reggel hat óráig a kínai fővárosra átlagosan 170 milliméter csapadék hullott, a belső kerületekben 225 millimétert mértek, míg Fangsanban 460 milliméter volt a csúcs. A nap folyamán tiszta volt az égbolt, erősen sütött a nap, a levegő hőmérséklete elérte a 34 Celsius fokot. Az eddigi legkiadósabb eső 1951-ben hullott a kínai fővárosban.
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.