2012. július. 19. 19:59 MTI Utolsó frissítés: 2012. július. 19. 19:56 Világ

Ponta plágiumügye: újabb eredményt közölt a minisztériumi testület

A román oktatási minisztérium kötelékében működő Országos Etikai Tanács (CNE) csütörtökön közzétett hivatalos állásfoglalása szerint Victor Ponta miniszterelnök 2003-ban megvédett doktori disszertációja megfelel az akkor hatályos törvényeknek és nem minősíthető plágiumnak. Az ügyet több testület is vizsgálja, és egyes hírek szerint a bukaresti egyetem szerint mégis plagizált a kormányfő.

A miniszterelnököt ért plágiumvád ügyében két másik testület hivatalból indított eljárást, de ezek illetékességét Victor Ponta nem ismeri el. Az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) június végi ülésén arra a következtetésre jutott, hogy Ponta plagizált, de a testületet - ülése idején - miniszteri rendelettel átszervezték.

A doktori oklevelet kiállító Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága még nem zárta le vizsgálatát, de a CNE figyelmeztette a testületet, hogy nem illetékes az ügyben. Kedden ezzel szemben a ziare.ro hírére hivatkozva a Transindex azt írta, az egyetem szerint is plagizált Ponta. A beszámoló azt közölte, az összeállított jelentés szerint a szakértők egyöntetűen arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a dolgozat szó szerint lemásolt bekezdéseket tartalmaz.

Victor Ponta kedden egy moldovai hivatalos látogatáson vett részt, onnan azt üzente, arra vár, hogy a Bukaresti Egyetem szakcsoportjának és az Országos Etikai Tanács (CNE) tagjai alakítsanak ki egy közös álláspontot. Plágiumbotránya miatt a miniszterelnök elveszítheti a doktori címét is, a Bukaresti Egyetem ugyanis a kibocsátott doktori címet indokolt esetben vissza is vonhatja, mivel ezt az egyetemi autonómia lehetővé teszi.

Hirdetés