2012. június. 28. 08:52 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 28. 09:44 Világ

Navracsics a Tobin-ügyről: "én most optimista vagyok"

Navracsics Tibor bízik abban, hogy az ír igazságügy-miniszterrel és az Európai Bizottság igazságügyi felelősével tervezett személyes találkozón sikerülhet megoldást találni az ír gázoló ügyében, bár - mint hozzáfűzte - nincs sok esély, hiszen megszületett a jogerős ítélet.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter erről azután nyilatkozott csütörtökön az MTI-nek, hogy Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke, igazságügyi felelőse előző nap hozzá eljuttatott válaszlevelében közölte: találkozót hív össze a következő hetekben az ír és a magyar hatóságok között annak megvitatására, hogy mi okozta az európai elfogatóparancs "egyértelműen rossz működését" az ír gázoló ügyében.

"Én most optimista vagyok, talán sikerül megoldást találni" - mondta Navracsics Tibor, hozzátéve, hogy a személyes tárgyaláson is megpróbálna majd puhatolózni, van-e még mozgástér az ügyben, vagyis hogy a 2000-ben Leányfalun két kisgyermeket elgázoló ír Francis Ciarán Tobin mégis letöltse büntetését.

A miniszter szerint már önmagában az rendkívül kedvező fejlemény, hogy Viviane Reding huszonnégy órán belül válaszolt a levelére, ami azt mutatja, hogy az Európai Bizottság igazságügyi felelőse is nagyon fontosnak tartja ezt a kezdeményezést. "Abban bízom, hogy az ír igazságügy-miniszter is elfogadja a meghívást, és akkor hármasban tudunk egyeztetni arról, milyen lépések lehetnek a jövőben" - közölte, megjegyezve, hogy a tervezett találkozót jó alkalomnak tartja az ír gázoló ügyének tisztázására, bár hozzáfűzte azt is, hogy nincs sok esély, mert már meghozta a jogerős ítéletét az ír Legfelsőbb Bíróság.

Navracsics Tibor jelezte, még csütörtökön válaszol Viviane Redingnek, tájékoztatva őt arról, hogy bármikor készen áll a megbeszélésre, Magyarország pedig minden segítséget megad az ügyben, hogy minél szélesebb körű információhoz jusson az európai uniós végrehajtó testület alelnöke.

A magyar közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden fordult levélben Alan Shatter ír igazságügyi miniszterhez és az Európai Bizottság jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős biztosához a 2000-ben Leányfalun két kisgyermeket elgázoló ír Francis Ciarán Tobin ügyében.

Az Alan Shatternek címzett levélben a tárcavezető egyebek mellett azt írta, sajnálattal vette tudomásul, hogy az ír Legfelsőbb Bíróság úgy döntött: az Írországban tartózkodó Tobin, aki egy két- és egy ötéves kisgyermeket gázolt halálra, nem adható át Magyarországnak, és hogy nincs olyan további jogi eszköz az ír jogrendszerben, amelyet alkalmazni lehetne a férfi ügyében.

A Viviane Redingnek küldött levelében Navracsics Tibor kiemelte: "több mint sajnálatos" és "teljes mértékben összeegyeztethetetlen" az európai elfogatóparancsról szóló 2002-es tanácsi kerethatározat szellemével, hogy bár a szabályozást egy tagállam elfogadta, bűncselekményt okozó állampolgára mégis mentesülhet a büntetőjogi következményektől. A miniszter arra kérte a biztost: vizsgáljon meg minden körülményt az ügyben, és fontoljon meg minden lehetséges eszközt, hogy hatékony lépéseket tehessenek az uniós jog keretei között, és így a jövőben ne fordulhasson elő ilyen eset.

Francis Ciarán Tobin, aki az Irish Life biztosítótársaság képviseletében három évig dolgozott Magyarországon, 2000. április 9-én Leányfalun elütött egy öt- és egy kétéves kisgyermeket, akik a helyszínen meghaltak. A vizsgálat megállapította, hogy a baleset okozója nagy sebességgel előzésbe kezdett, eközben elvesztette uralmát járműve felett, felhajtott a járdára, és ott ütötte el a két gyermeket, akik közül a kisebbik babakocsiban ült. Tobin 2000 novemberében távozott Magyarországról, miután kiküldetése lejárt. Két évvel később távollétében három év szabadságvesztésre ítélték.

Az ír Legfelsőbb Bíróság azzal indokolta az említett határozatát, hogy a baleset idején hatályos ír jogszabály értelmében az átadásra csak akkor lett volna lehetőség, ha Francis Ciarán Tobin megszökött volna abból az országból, amely európai elfogatóparancsot adott ki ellene. Tobin azonban óvadékot tett le, mielőtt elhagyta az országot, ezért távozása nem minősül szökésnek.

Hirdetés