Több mint harminc szíriai katonatiszt dezertált a hadseregből és menekült családjával együtt Törökországba vasárnap éjszaka - közölték hétfőn török hírforrások. A török állami hírügynökség, az Anadolu jelentése szerint 33 szír katona lépte át a török-szíriai határt hétfőre virradóra, míg az állami televízió információi szerint összesen 38 dezertőr érkezett az országba, köztük egy tábornok, két ezredes, két őrnagy és egy hadnagy.
A CNN Türk kereskedelmi csatorna értesülései szerint a katonákkal és azok családjaival együtt egy 224 fős csoport menekült Törökországba, menekülttáborban szállásoltak el őket.
Egy névtelenül nyilatkozó kormányhivatalnok ugyanakkor azt állította, hogy egyelőre nem tudja megerősíteni a dezertőrök pontos számát, ahogy az elmenekült katonák rangját sem.
A katonák három nappal azután menekültek a szomszédos Törökországba, hogy a szíriai légvédelem lelőtt egy török vadászrepülőgépet. Ankara azt állítja: az F-4-es rövid időre lépett be Szíria légterébe, és a nyílt tenger, vagyis nemzetközi terület felett lőtték le a szíriaiak, akik azonban tagadják ezt.
Ezzel párhuzamosan hétfőn a török energiaügyi miniszter bejelentette, hogy Ankara a Szíriába irányuló áramexport visszafogására készül. Török cégek átlagosan évi kétmilliárd kilowattóra elektromos áramot adnak el Szíriának, ami az ország energiaellátásának tíz százalékát fedezi. A kérdésben kedden várható döntés Törökország részéről.
Törökország összesen 33 ezer szíriai menekültnek ad otthon a határ mentén felállított táborokban.
A Szíriában 15 hónapja tartó erőszak miatt már több ezer katona dezertált a seregből, a felkelők nagyrészt belőlük állnak. A dezertőrök döntő többsége közkatona, és nem viselt tiszti rangot.