2012. június. 18. 11:34 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. június. 18. 11:27 Világ

Börtön járhat a házasságot kikényszerítő angol és walesi szülőknek

Egy Angliában és Walesben tervezett törvényjavaslat börtönbüntetéssel sújtaná azokat a szülőket, akik gyermekeiket házasságkötésre kényszerítik azok beleegyezése nélkül - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Kar (TÁTK) hírlevelében.

Elrettentésnek szánja a brit kormány azt a törvényjavaslatot, amely akár két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetné azokat a szülőket, akik házasság megkötésére kényszerítik gyermekeiket - írja hírlevelében az ELTE TÁTK.

A jogszabály Anglia és Wales területén lenne érvényes, ahol a jelenlegi jogszabályok szerint csak a polgárjogi bíróság nyújthat védelmet az érintett fiataloknak.

A BBC beszámolója szerint a törvény Észak-Írországban nem lenne hatályos, de a helyi törvényhozók számára adott a lehetőség, hogy a tervezetet a helyi joggyakorlatba is átültessék. Skóciában tavaly november óta illegális a kényszerházasság, aminek elrendezése szintén két év börtönbüntetéssel szankcionálható.

A törvénytervezet különbséget tesz az előre elrendezett és a kényszerházasságok között, kiemelve, hogy előbbi esetében a házasulandók hozzájárulásukat adhatják a frigy megkötésében, míg utóbbi esetben nincs rá módjuk, hogy ellenálljanak. Szakértői becslések szerint évente mintegy 8000 nőt kényszerítenek férjhez menni szüleik Anglia és Wales területén.

A javaslat ellenzői attól tartanak, hogy a kényszerházasság kriminalizálása okán sok érintett nem mer majd segítséget kérni, attól tartva, hogy panaszuk miatt közeli hozzátartozóik börtönbe kerülhetnek. A kényszerházasságok ellen kampányoló Freedom jótékonysági szervezet azonban úgy látja, az intézkedés sokat segíthet az érintettek védelmében azzal, hogy egyértelművé teszi, az emberi jogok ilyen súlyos megsértését nem tolerálják az országban.

David Cameron miniszterelnök, aki korábban úgy nyilatkozott, a kényszerházasság „nem sokkal jobb a rabszolgaságnál”, hangsúlyozta, a törvény elsődleges célja az érintettek védelme. A jogszabály érvényesítése során elsőként a sértettnek való segítségnyújtásról gondoskodnának a hatóságok, és ha lehet, elkerülnék a büntetőjogi felelősségre vonást.

Hirdetés