2012. június. 08. 20:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 08. 20:10 Világ

Breiviknek fejlődési rendellenességei lehetnek

Anders Behring Breivik nem szenved ugyan paranoid skizofréniában, de az elmeállapotával kapcsolatos eddigi vizsgálatok szerint fejlődési rendellenességeket és neuropszichiátriai zavarokat állapítottak meg nála - mondta pénteken tanúvallomásában egy orvos szakértő a norvég tömeggyilkos ügyében zajló oslói bírósági tárgyaláson.

A 33 éves Breivik tavaly júliusban Oslóban és a norvég főváros közvetlen közelében fekvő Utoya szigetén 77 személyt gyilkolt meg. Tettét azzal indokolta, hogy a gyilkosságokkal a multikulturalizmus, illetve a külföldiek bevándorlása ellen akart tiltakozni. Breivik több hónapja tartó perében azt vizsgálják, hogy a tömeggyilkos beszámítható volt-e bűncselekményeinek elkövetésekor.   

A szakértők egyik csoportja egyértelműen elmebetegnek (paranoid skizofrénnek) nyilvánította a férfit, egy másik szakértői csoport viszont nagyon is egészséges elmeállapotúnak minősítette, így az öttagú bíróságra marad a döntés, hogy melyik vizsgálati eredményt fogadja el.

Emiatt további szakemberek véleményét kell meghallgatni, így pénteken Ulrik Frederik Malt, az Oslói Egyetem professzora fejtette ki véleményét tanúvallomásában. Elmondta: nem talált arra utaló bizonyítékot, hogy Breivik paranoid skizofréniában szenvedne. Szerinte az ő esetében Asperger- és Tourette-szindrómáról van szó. 

Az előbbi neurobiológiai fejlődési zavar, az autizmus egy enyhébb formája, amely már gyermekkorban kezd kifejlődni. Az utóbbi pedig olyan idegrendszeri betegség, amelyre ismétlődő, akaratlan mozgások, gyakran helyzethez nem illő szavak, káromkodások hangos, akaratlan kimondása jellemző. Breivik esetében erre a betegségre utalnak például az arcrángások - mondta Malt, aki felhívta a figyelmet a gyilkos olyan tulajdonságaira, vonásaira is, mint amilyen a magányosság érzése, a depresszióra való hajlam, a kóros mértékű nagyzási hóbort, a mások szenvedése iránti közömbösség. 

Breivik egy darabig zavart mosollyal hallgatta a szakértő tanúvallomását, egy idő után azonban hangosan közbevágott, kikérve magának  az általa "sértőnek" vélt szavakat. "Szeretnék gratulálni Maltnak e jól sikerült karaktergyilkossághoz!" - mondta fennhangon a tárgyalóteremben. 

A Reuters hírügynökség szerint a bírák további pszichiátereket kívánnak meghallgatni, így azt a gyermekpszichológust, aki - amikor Breivik négyéves volt - azt javasolta, hogy a kisfiút különítsék el a családtól, mert szemmel láthatóak voltak a fejlődési zavarok.  

Ha Breiveket a per során mégis épelméjűnek találná a bíróság, a Norvégiában legsúlyosabbnak számító büntetéssel, huszonegy évi börtönnel sújthatják, ami ötévenként - korlátlan ideig -  meghosszabbítható. Amennyiben viszont a gyilkost elmebetegnek nyilvánítják, akkor pszichiátriai intézetbe kerülne, ami Norvégiában máris erős ellenérzéseket váltott ki.

Hirdetés