2012. június. 07. 11:41 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 07. 12:59 Világ

RMDSZ: Kövér megsértette a magyar alkotmányt

Magyarország alkotmányának megsértésével vádolta Frunda György, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét és Németh Zsolt külügyi államtitkárt amiatt, hogy nem az RMDSZ-t, hanem a másik két erdélyi magyar pártot támogatják a választási kampányban. Kövér László kabinetfőnöke szerint Frunda György, az RMDSZ szenátora nem ismeri a magyarországi alaptörvényt, ezért valótlanságokat állít.

Erről a Krónika és az Új Magyar Szó című romániai magyar napilapok számoltak be csütörtökön. Frunda - aki az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje - úgy véli, Kövér és Németh azzal sértette meg a magyar alkotmányt, hogy a Magyar Polgári Pártot (MPP), valamint az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) támogatják a romániai helyhatósági választási kampányban, miközben Frunda szerint a magyar alkotmány kimondja, hogy a magyar kormánynak a határon túli magyarság választott képviselőit kell támogatnia. A szenátor emlékeztetett, hogy több mint húsz éve az RMDSZ képviseli az erdélyi magyarságot.

A Fidesz az Európai Néppárt (EPP) alapszabályzatát és a nemzetközi pártegyezségeket is felrúgja - hangoztatta Frunda, hiszen az EPP-nek tagja mind a Fidesz, mind az RMDSZ, így Frunda szerint Orbán Viktor politikai alakulatának az RMDSZ-t kellene támogatnia - olvasható az erdélyi magyar lapokban.

A román ellenzékhez közel álló Romania libera című napilap kommentátora szerint Victor Ponta román miniszterelnök a Kövér látogatása ügyében tanúsított agresszív magatartásával az erdélyi románok körében próbál több szavazatot szerezni a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) jelöltjei számára, de valójában az RMDSZ pozícióit gyengíti és az EMNP-t, valamint az MPP-t erősíti. A szerző szerint Bukarestnek semlegesen kellett volna viszonyulnia a magyar pártok közötti harchoz.

Az újságíró szerint Nyirő József erdélyi író újratemetése ügyében a román hatóságok akkor lettek volna "okosak", ha nem tiltják meg a kegyeleti aktust, hanem sajnálatukat fejezik ki amiatt, hogy Magyarország a "nacionalista, antiszemita és antidemokratikus ideológia egyik markáns képviselőjének" emléke előtt tiszteleg.

Kövér kabinetfőnöke szerint Frunda György valótlanságokat állít

Kövér László kabinetfőnöke szerint Frunda György, az RMDSZ szenátora nem ismeri a magyarországi alaptörvényt, ezért valótlanságokat állít, amikor annak megsértésével vádolja a magyar házelnököt. Veress László a román kormányfő nyilatkozatára is reagált az MTI-nek, és azt mondta: Kövér László azt az európai stratégiát követi, amelynek lényege, hogy összetartozunk.

Kövér László kabinetfőnöke kiemelte: nagyon lebecsüli az erdélyi magyarságot az, aki úgy gondolj, hogy akár választási kampányokban, akár azon kívül, az erdélyi magyarok, szavazók befolyásolhatók. Az erdélyi magyarságnak joga van a tájékozódáshoz, ugyanúgy, mint a határon túli román közösségeknek is - szögezte le.

Victor Ponta román miniszterelnök nyilatkozatára - miszerint Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének erdélyi látogatása nem egyedi eset, hanem egy stratégia része, amellyel "radikalizálni kívánják a romániai magyar közösséget a román állam intézményei ellen" - azt mondta: a magyar házelnök ugyanazt a stratégiát követi, mint a román politika követ a határon túli román közösségek esetében. Azt az európai stratégiát, hogy összetartozunk - mondta.

Bízunk abban, hogy a román kormánnyal együtt tudunk működni a határon túli magyar, illetve a határon túli román közösségek helyzetének javításában - fogalmazott Kövér László kabinetfőnöke.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.