2012. május. 30. 12:59 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 30. 12:56 Világ

Törökország bekeményített: az összes szír diplomatát hazaküldi

Törökország felkérte a szíriai kormányt, hogy 72 órán belül hívja haza összes diplomatáját Ankarából.

A török külügyminisztérium szerdai közleménye a szíriai Húla városában elkövetett vérengzéssel indokolta a lépést. Egyúttal jelezte, hogy Ankara és a nemzetközi közösség "további, keményebb intézkedéseket" fog végrehajtani, amennyiben Szíriában folytatódnak az emberiesség elleni bűncselekmények. "Ezek a bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül" - áll a közleményben.  

Törökországban több ezer szíriai talált menedékre a határ közelében, és Ankara támogatja a száműzetésben lévő szíriai ellenzéket. Az elmúlt hónapokban Törökország szomszédjai körében olyan találgatások hangzottak el, hogy Ankara katonai beavatkozást fontolgat, a híreszteléseket állítólagos török csapatösszevonások is táplálták. A török kormány mindazonáltal megértéssel fogadta a szíriai ellenzék felfegyverzésére irányuló követeléseket. 

A nyugati kormányok kedden egymás után jelentették be a szíriai diplomaták kiutasítását. Válaszul Damaszkusz szerdán szintén három napot adott a damaszkuszi holland ügyvivőnek az ország elhagyására.

Hirdetés