2012. május. 30. 14:53 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 30. 14:47 Világ

Újabb 13 kivégzett ember holttestére bukkantak Szíriában

Mélyen felkavarta Robert Moodot, az ENSZ szíriai megfigyelőcsoportjának vezetőjét, hogy kedden éjjel újabb 13 kivégzett ember holttestére bukkantak Deir-ez-Zór tartományban.

"Mindegyik holttestnek hátra volt kötve a keze, s néhányon látszott, hogy közvetlen közelről lőtték fejbe" - írta a norvég vezérőrnagy az esetről szóló jelentésben, és hozzátette, hogy "mélyen felkavarta ez a szörnyű, megbocsáthatatlan cselekedet". 

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni központú civil szervezet is megerősítette a deir-ez-zóri mészárlás hírét. A szervezet információi szerint az áldozatok civilek voltak. Rámi Abder-Rahmán, az OSDH elnöke az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy az áldozatokkal egyetlen fejlövés végzett.

A múlt hét végén a közép-szíriai Homsz közelében lévő Húla településen végeztek ki feltehetően a kormányhoz hű milíciák legkevesebb 108 civilt, köztük csaknem félszáz gyereket. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki a nemzetközi közösségben, és számos ország tiltakozásképpen kiutasította Szíria diplomáciai képviselőit.

 

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.